Több tízmillió forintos ösztöndíjprogram indul a Huawei támogatásával

forrás: Prím Online, 2023. május 15. 20:04

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében, Pekingben írták alá a megállapodást a Huawei SEEDs ösztöndíjprogramja keretében megvalósuló támogatásról a globális infokommunikációs megoldásokat szállító vállalat és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képviselői. A SEEDs ösztöndíjprogram célja a technológiai területekre vonatkozó tehetséggondozás, például az 5G-vel kapcsolatos hallgatói kutatások támogatása. A több tízmillió forintos ösztöndíjalap olyan projektekre is fordítható, amelyek magukban foglalják a technológia bevonását a környezetvédelembe, vagy akár a technológiai átalakulások, a digitális ökoszisztéma, a digitális gazdaság és társadalom tanulmányozását.

A Huawei SEEDs Ösztöndíjprogramot 2021-ben indította el a Huawei Technologies Európában, tizenkét országban, hogy a legtehetségesebb és legambiciózusabb diákokat segítsék karrierjük fejlődésében. A magyar egyetemek közül korábban a Pécsi Tudományegyetem, a győri Széchenyi István és az Óbudai Egyetem csatlakozott közel 30 hallgatói projekttel, s több, az Országos Tudományos Diákköri Konferencián sikerrel szereplő munka is született. Így a pécsi egyetem Pollack Mihály Műszaki Karának hallgatója, Simon Dóra műszaki tudományi szekciójában I. helyezést ért el. Komplex kutatást végzett a virtuális valóság (VR) balesetvédelmi oktatás fókuszú, építéshelyi felhasználásának területén. 

 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem csatlakozását a SEEDs ösztöndíjprogramhoz a magyar külgazdasági és külügyminiszter hivatalos kínai útja során írta alá Falyuna Nóra, az egyetem rektori kabinetvezetője és Xie Qiulian, a Huawei Technologies Hungary ügyvezető igazgatója. 

 

Xie Qiulian elmondta: „A Huaweinél fontosnak tartjuk, hogy megismertessük a legújabb technológiákat a fiatal tehetségekkel, és megmutassuk nekik, hogyan változtathatja meg a tudomány és a technológia a világot. 2008-ban világszerte elindítottuk tehetségfejlesztő önképző, tanulmányi programunkat, a Seeds for the Future-t, amelyben eddig mintegy 4000 európai diák vett részt nagy sikerrel. Ezért úgy döntöttünk, hogy a SEEDs-et kiterjesztjük és létrehozunk egy ösztöndíjprogramot is. Új partnereként azért választottuk a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet (NKE), mert kiemelt figyelmet fordítanak olyan, napjainkban égető témákra, mint a környezetvédelmi, vízgazdálkodási szakemberek képzése, a kínai gazdaság vagy technológia kutatása”

 

 

A magyar leányvállalat először 2014-ben kötött egy támogatási megállapodást az egyetemmel, majd 2021-ben a technológia és a természetvédelem fontos összefüggéseire mutatott rá az a projekt, amely során a vállalat elkezdte napelemekkel segíteni az NKE Víztudományi Karán a kutatók munkáját. Az NKE kutatói távérzékelési alkalmazások tesztelésébe és fejlesztésébe kezdtek a gemenci Duna-holtágak felméréséhez, amelynek fókuszában az úgynevezett Multibeam berendezésekkel végezhető mederfelvétel áll. Ez az eljárás a vízfelszín alatt lévő folyófenék széles sávjának rendkívül precíz felmérését végzi, továbbá a víz alatti objektumok feltárását is közvetlenül szolgálja, amelynek katasztrófavédelmi és vízkárelhárítási vonatkozásai is vannak. A kutatóknak a mérésekhez szükséges a folyamatos villamosenergia-ellátás, aminek a nemzeti parkban környezetkímélőnek, illetve könnyűnek és hordozhatónak kell lennie.  A Huawei olyan mobil napelemes megoldást dolgozott ki az akkumulátorok töltésére, amellyel az energia az oktatási és kutatási célokat is szolgáló, mozgásban lévő mérőhajón is felhasználható.

 

Az NKE és a Huawei 2022 őszén kötött további együttműködési megállapodást  tehetséggondozási és a kutatási támogatásáról, amelyet a most aláírt szerződés dolgozott ki.

 

A megállapodás kapcsán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a kormány külgazdasági stratégiájának egyik fő pillére továbbra is a Kínához fűződő gazdasági kapcsolatok. „Ebben a legfontosabb szerepet az olyan vállalatok játszák, mint a Huawei, amely Magyarországon nemcsak befektet, munkahelyeket teremt, hanem megosztja a technológiai tudást, aktívan támogatja a hazai felsőoktatást”.

 

„A támogatási szerződés jelentős mérföldkő Egyetemünk és a Huawei Technologies Hungary közti együttműködésben. Öröm számunkra, hogy a Huawei pénzügyi és szakmai segítséggel támogatja a vonatkozó oktatási, kutatási tevékenységeinket, rendezvényeinket, ösztöndíjak finanszírozását. – mondta Falyuna Nóra, az egyetem rektori kabinetjének vezetője az aláírást követően. – Az együttműködés igazi nyertesei azok lesznek, akik a Huawei segítségével a legmodernebb technológiákat tanulmányozhatják” – hangsúlyozta.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09