Nagyot esett a 100 legnagyobb vállalat piaci tőkeértéke
A világ 100 legnagyobb vállalatának piaci tőkeértéke 11%-kal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest, ami 2009 óta a legjelentősebb visszaesés. Ebben a helyzetben még Európa teljesített a legjobban: egyedüli régióként sikerült növelnie piaci kapitalizációját a kihívásokkal teli globális makrogazdasági környezet ellenére. Az első öt vállalat – az Apple, a Microsoft, a Saudi Aramco, az Alphabet és az Amazon – sorrendje változatlan maradt – derül ki a PwC legfrissebb globális elemzéséből.
A PwC idén is elkészítette Global Top 100 companies elemzését, amely a piaci tőkeértékük alapján rangsorolja a vállalatokat. Az eredményekből kiderül, hogy a világ 100 legnagyobb vállalatának piaci kapitalizációja 2023-ban 11%-kal – közel 3,8 ezer milliárd dollárnak megfelelő összeggel – csökkent 2022 azonos időszakához képest, amely a 2009-es globális pénzügyi válság óta a legnagyobb visszaesés (-39%).
A fiskális politika folyamatos szigorítása, a magas infláció, valamint az Egyesült Államok és az európai bankszektor körüli bizonytalanság okozta kihívásokkal teli makrogazdasági környezet világszerte súlyosan érintette a részvénypiacokat. A globális 100-as toplista legjelentősebb szereplője, az Egyesült Államok tapasztalta a legnagyobb visszaesést, ugyanakkor részarányát tekintve megőrizte első helyét a listán, megelőzve Szaúd-Arábiát és Kínát. Európa minden régiónál jobban teljesített: a 2022-es 10%-ról 13%-ra növelte részvételét 2023-ban a globális 100-as toplistán, és ezzel a regionális lista második helyére lépett előre.
Európa jobban teljesít, de az USA megőrizte domináns részarányát
Az amerikai vállalatok, – melyek az összesítésben szereplő cégek 70%-át teszik ki – megőrizték domináns részarányukat a globális 100-as toplistán annak ellenére, hogy 12%-os (év/év), azaz 3 ezer milliárd dollárnak megfelelő csökkenést szenvedtek el. Európa volt az egyetlen régió, amely növekedett – 9,5%-kal –, míg Kína és régiói 7,3%-kal, a világ többi része pedig 26,3%-kal esett vissza a 2022-es év azonos időszakához képest.
A globális 100-as toplistán szereplő területek közül csak kevésnek sikerült növelnie a piaci kapitalizációját az év során. Az egyedüli olyan területek, amelyek növekedést könyvelhettek el, Európában voltak, ami az új belépők és a hasonló piaci kapitalizációnövekedés együttes hatásának köszönhető. Az egyes országok szintjén Franciaország 2023-ban a negyedik helyen (980 milliárd dollár) lépett be az első ötbe, felváltva Svájcot (765 milliárd dollár), és megelőzve az ötödik helyen álló Egyesült Királyságot (852 milliárd dollár). Az országok közötti rangsorban a kétszámjegyű csökkenés ellenére az USA (-12%), Szaúd-Arábia (-18%) és Kína (-11%) megőrizte pozícióját az első három helyen – ezek az egyedüli olyan országok, amelyek együttes piaci tőkeértéke meghaladta az ezer milliárd dollárt.
A kulcsfontosságú ágazatok visszaestek, miközben a technológia megőrizte legnagyobb iparági részesedését
Az összes kulcsfontosságú iparág piaci kapitalizációja csökkent, élen a fogyasztói szektor azon szegmensével, amibe a nem alapvető szükségleti cikkek tartoznak (-23%). A kommunikációs szolgáltatások (-18%), a pénzügyi szektor (-11%) és az energiaipar (-10%) szintén a visszaesők között szerepel. A piaci kapitalizáció teljes csökkenésének több mint felét (56%) a pénzügyi és a fogyasztói szektor nem alapvető cikkekből álló ágazata tette ki. Annak ellenére, hogy 2023 első negyedévében a technológiai szektor fellendült, éves szinten összességében 8%-ot esett a piaci tőkeértéke, ami tíz év óta az első csökkenés az ágazatban a piaci kapitalizációt tekintve. Mindemellett tovább növelte részesedését 2023-ban (a 2022-es 27%-ról 28%-ra), így továbbra is az első helyen szerepel a globális 100-as toplistán.
„Elemzésünk széles körű rálátást biztosít a világgazdaságot mozgató aktuális trendekre és a globális részvénypiacok legjelentősebb dinamikáira. Az elmúlt év kihívásokkal teli piaci körülményei egyértelműen hatással voltak a világ legnagyobb vállalataira is. A legtöbb ágazatban 2023 első negyedévében tapasztalt fellendülés és az európai vállalatok növekedése azonban óvatos optimizmusra ad okot” – kommentálta az eredményeket Polacsek Csaba, a PwC Magyarország Üzleti tanácsadás üzletágának cégtársa.
A rangsor nagyrészt stabil maradt, az Apple megtartotta első helyét
A 100-as toplistába idén nem került be közvetlen belépő elsődleges nyilvános kibocsátás, azaz Initial Public Offering (IPO) révén, ami összhangban van a globális IPO-piac visszafogott helyzetével. Kilencvenegy vállalat 2022 márciusától megőrizte pozícióját a 2023-as listán – így a rangsorban 2023-ban nagyobb stabilitás tapasztalható, mint az előző évben. Az első öt vállalat – az Apple, a Microsoft, a Saudi Aramco, az Alphabet és az Amazon – sorrendje változatlan maradt, de tíz év óta először mindannyiuk piaci kapitalizációja csökkent, ami a teljes piaci kapitalizáció-csökkenés 50%-át tette ki idén.
_____________
Az elemzésről: a PwC Global Top 100 listája a legnagyobb tőzsdei vállalatokat a 2023. március 31-i, illetve a korábbi évek azonos időpontjában fennálló, amerikai dollárban kifejezett piaci kapitalizációjuk alapján rangsorolja.
Kapcsolódó cikkek
- Lendületben a családi vállalkozások
- Átadták Az Év Leginspirálóbb Vezetője Díjat
- Új igazgató a PwC Magyarországnál
- Ma már minden negyedik vállalatnak kárt okoz a kiberbűnözés
- A Microsoft lett Magyarország legvonzóbb technológiai vállalata
- Ötödik éve a Magyar Telekom a legvonzóbb munkahely a telekommunikációs szektorban
- Jelentősen nőnek a klímavédelmi beruházások Közép- és Kelet-Európában
- Új turizmusiparági szakértő a PwC Magyarországnál
- Új cégtársak a PwC Magyarország vezetői között
- A játékipar és a VR hajtja a szórakoztató- és médiaipar fejlődését
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.