Íme a legsikeresebb milliárdos magyar vállalkozások

forrás: Prím Online, 2023. december 19. 10:19

Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők: hogyan lettek kis garázscégből milliárdos vállalkozások? Megjelent a Legsikeresebb magyar vállalkozások című könyv, amely közel 50 inspiráló céges történetet dolgoz fel. Kötelező olvasmány mindazoknak, akik tanulni akarnak a legsikeresebb magyar vállalkozások történeteiből.

A közel egy évtizede piacon lévő K&K Magazin missziójának tekinti, hogy megmutassa a magyar sikertörténeteket. Olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy hogy hogyan lettek induló vállalkozások jó pár év alatt sikeres vállalattá, de igyekszik megmutatni a cégek mögött az alapítókat is, hiszen a személyiségük, jövőképük mindig meghatározó a vállalatok történetében.

 

A most megjelent Legsikeresebb magyar vállalkozások című könyvben persze már nem csak ők, illetve a stafétát tőlük átvevő utódaik a főszereplők, de sok olyan fiatal vállalkozó története is helyet kapott, akik 10 éven belül indultak, és ma már bőven milliárdos bevételű cégeket irányítanak.

 

 

Vajon hogy csinálták? A könyvből megismerhető a Bankmonitor, a Billingo, a Chefparade, a Continest, a Játéknet, a Jókenyér, a Swiss Medical a Toman Lifestyle és 40 másik cég története. Minden eddigieknél szélesebb a paletta, és persze érdekes személyiségekben sincs hiány.

 

A történetek és sikersztorik mellett a legjobb szakértők és gyakorlott tanácsadók írásai is helyet kapnak könyvben. A K&K Magazin ugyanis fontosnak tartja, hogy praktikus tudást is adjon a magyar középvállalkozások képviselői számára, hogy a mostaninál is professzionálisabban működjenek és hogy a pénzügyek, az innováció és a digitalizáció területén is tartsák a lépést a konkurenciával vagy hogy sikeresen ki tudják használni a kínálkozó lehetőségeket. A Legsikeresebb magyar vállalkozások című könyv a K&K Magazin és az Alinea kiadó gondozásában jelent meg.

Kulcsszavak: kkvmagazin.hu könyv

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55