Kisállatra, mobilra és családi együttlétre vágynak a gyerekek karácsonykor
Leginkább kisállatra, mobiltelefonra és közös családi ünnepre vágynak a gyerekek idén karácsonykor – derül ki az Etele Plaza adventi rajzversenye keretében megkérdezett óvodások és általános iskolások válaszaiból. A bevásárlóközpont által szervezett „Neked mitől lesz varászlatos a karácsony?” pályázatra több mint 1600 jelentkező küldte el rajzait, és közülük több mint ötszázan azt is ráírták, hogy milyen számukra a legszebb karácsonyi ajándék.
A válaszadó gyerekek átlagosan 5 ajándékot kapnak karácsonykor, de harmadukat (36%) még ennél is több meglepetés várja. A kívánságlistájuk élén az elektronikai eszközök (20%) szerepelnek, ezek közül is mobiltelefon, a videójáték és a fülhallgató a legnépszerűbb. Minden tizedik fiatal valamilyen állatra, elsősorban kutyára és cicára vágyik, de jó páran lovat, sünit és csincsillát szeretnének látni a karácsonyfa alatt. Hasonlóan közkedvelt az Lego építőjáték (8%), de ugyanilyen arányban (8%) vannak azok a gyerkőcök, akik csak annyit kívánnak, hogy idén együtt ünnepeljen a család.
„Az idei pályázattal is az volt a célunk, hogy előhozzuk a gyerekek művészi vénáját és kreativitását azzal, hogy rajzolják le, számukra mitől lesz varázslatos a karácsony. Emellett 100 ezer forintot is felajánlottunk annak az oktatási intézménynek, ahonnan a legtöbb alkotás érkezik. Ezúttal a Cserepka János Baptista Általános Iskola, Középiskola és Sportiskola volt a legszorgalmasabb mind közül. A zsűri ugyancsak kiválasztott 10 nyertes képet, valamint egy különdíjast is, amiért a győztes gyerekek ajándékcsomagot kaptak” – hangsúlyozta Deutsch Krisztina, az Etele Plaza igazgatósági tagja, bérbeadási és marketing Igazgatója. „Az idén kétéves Etele Plaza a rajzpályázat mellett lehetőséget adott helyi iskoláknak arra, hogy karácsonyi előadásukat a bevásárlóközpontban tartsák meg, így minél szélesebb körben mutathatták meg tehetségüket diákjaik” – tette hozzá.
A pályázatokra felírt válaszokból az is kiderült, hogy az ünnepi ételek koronázatlan királya a mézeskalács (27%), a halászlé (9%) és a bejgli (8%), de befért még a töltött káposzta és a rántott hús is az első ötbe.
Kapcsolódó cikkek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.