Bővültek a fizetős útszakaszok, az áremelkedés a közlekedési szokásokat is megváltoztathatja

forrás: Prím Online, 2024. február 1. 14:32

Az IT szektor a 2023-as évben az előző évi növekedéshez képest csökkenést mutatott a megrendelések tekintetében, azonban hazai és nemzetközi jóslatok szerint az idei évben növekedésnek indulhat – végzett piaci körképet a hazai IT munkaerőpiac egyik vezető cége, a Bluebird. A cégben 2024. január 1-től változás történt: az alapító és CEO Réfi Balázs ezentúl a nemzetközi terjeszkedést irányítja, az ő feladatait a szektorban már nagy tapasztalattal rendelkező Hradek Viktória látja el.

 

Az autópálya-matricák 2024-es áremelkedése a közlekedési szokásokat is megváltoztathatja, többen döntenek a kevesebb autózás mellett, míg mások ezentúl kerülhetik az autópályákat bizonyos esetekben – derült ki a Simple felhasználók körében végzett felmérésből. Március 1-től érkezik továbbá a 24 órás autópálya matrica, ami megkönnyítheti az átutazók, kirándulók életét. A megkérdezettek 36 százaléka ugyan hasznosnak találja az újítást, de sokan a kisebb kiruccanások esetén is inkább a 10 napos e-matricát választanák.

 

Az új év új változásokat is hozott az autózók számára, az autópálya-matricák drágulása és a fizetős utak bővülése anyagi terhet jelenthet – az OTP Mobil a Simple felhasználók körében végzett felmérésével*  vizsgálta, ezek hogyan alakítják a közlekedési szokásokat. 

 

 

„A felmérésünkből kiderült, hogy sokan a közlekedési szokásaikon is kénytelenek változtatni az anyagiak miatt: 15 százalék kevesebbet autózik majd és csak akkor vásárol rövid lejáratú matricát, ha nagyon muszáj, míg 8 százalék inkább egyáltalán nem is használ autópályát a jövőben. Mindössze 8 százalékot nem érintett érzékenyen a változás, bevallásuk szerint nekik belefér a büdzséjükbe az áremelés” – szemléltette az eredményeket Szabó Gergő, az OTP Mobil marketing és Simple termékfejlesztési vezetője. 

 

A válaszadók harmada havonta legalább egyszer használ fizetős útszakaszt, 23 százalék hetente, 17 százalék pedig naponta közlekedik ilyen utakon. A megkérdezettek 16 százaléka évente legalább egyszer hajt fizetős útra, míg a maradéknak vagy nem esik útba, vagy csak akkor közlekedik díjköteles sztrádán, ha nagyon muszáj. Annak érdekében, hogy használhassa az autópályát, minden második megkérdezett vármegyei e-matricát szokott vásárolni. 22 százalék a heti (10 napos), 18 százalék az éves országos, míg 4 százalék a havi matricát preferálja. A többség (55 százalék) január elején váltja meg a következő évre az e-matricáját, de tízből egy fő már a decemberi elővásárlás idején beszerzi azt. 

 

Idén január 1-től a korábban már megszokottak mellett több mint 200 kilométernyi, eddig ingyenes útszakasz lett fizetős, köztük az M0-ás autópálya teljes szakasza is. Ennek köszönhetően 12 százalék megfontolja az éves vármegyei vagy országos matrica vásárlást. A kisebb, egynapos kiruccanásokhoz, átutazásokhoz azonban március 1-től már 24 órás e-matrica is a rendelkezésünkre áll majd. A Simple felhasználók 36 százaléka hasznosnak találja ezt az újítást, már korábban is szüksége lett volna rá. A megkérdezettek fele egynapos kirándulások, utazások során venné igénybe az új matrica típust. Tízből egy fő akkor preferálná, ha átutazóban van, míg 8 százalék abban az esetben használná ki, ha véletlenül hajt fel egy fizetős sztrádára. Közel minden negyedik válaszadó viszont semmilyen esetben nem venne ilyen rövid lejáratú matricát. Ennek a legfőbb oka, hogy sokan jóval többet utaznak, így jobban megéri számukra a többnapos matrica.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55