Stratégiai összefogás az AWS és a Deloitte közt
Több éves, átfogó, stratégiai együttműködésbe kezdett a világ legnagyobb vezetési tanácsadó cége, a Deloitte, valamint a világ legnagyobb nyilvános felhőszolgáltatója, az Amazon Web Services (AWS). A kooperációjuk célja, hogy felgyorsítsák a vállalatok digitális transzformációját, az üzleti műveleteik felhőbe terelésével felkészítsék őket az egyre élesedő versenyre, valamint maximalizálják számukra a felhőalapú technológia üzleti előnyeit.
A stratégiai együttműködés első fázisaként a Deloitte dedikált AWS kiválósági központokat hoz létre elsőként a szubszaharai afrikai országokban, Spanyolországban és Közép-Európában több millió dolláros beruházással. Teszik ezt azért, mert a gazdasági környezet gyors változása, az olyan technológiák, mint a generatív mesterséges intelligencia rohamos fejlődése, valamint a digitális készségek hiánya jelenleg sok vállalat számára megnehezíti a digitális átalakulás megtervezését és végrehajtását.
Annak érdekében, hogy ez mégis zökkenők nélkül végbe mehessen minél több vállalatnál az AWS és a Deloitte öt kulcsfontosságú területen nyújt segítséget számukra a felhőben rejlő lehetőségek kiaknázásához:
• A digitális átalakulás elősegítése – ennek részeként a két cég támogatja a vállalatoknál az alapvető folyamatok, alkalmazások, készségek átalakítását, serkentve az agilitásukat, de figyelve a költségek optimalizálására.
• A felhőstratégia és a hozzákapcsolódó irányítás kialakítása – a két cég segítséget nyújt a vállalatoknak a felhővel kapcsolatos elképzeléseik, ütemterveik, üzleti célkitűzéseik meghatározásában.
• A felhőarchitektúra létrehozása – a két cég támogatja a vállalatok felhőmigrációját a felhőalapú biztonság, a csatlakoztathatóság és az automatizálási képességek megalapozásával.
• Külön figyelem a szabályozott iparágakra – az AWS és a Deloitte speciális szaktudással segíti a felhőbe való biztonságos átlépést az olyan szabályozott területeken működő szervezetek számára is, mint az energetika, az elektronikus kereskedelem, a bankszektor, a távközlés, az egészségügy, vagy a közszféra.
• Globális összeköttetés garanciája – a két cég azonnali rendelkezésre állással biztosítja az üzemeltetési feladatok ellátását, illetve a technológiai támogatást a vállalatoknak, hogy azok zökkenőmentes kiszolgálást kapjanak az AWS és a Deloitte legközelebbi központjaitól.
Az AWS európai, közel-keleti és afrikai ügyvezető igazgatója, Tanuja Randery szerint a felhőtechnológia jelentősen hozzájárul majd az üzleti élet átalakításához és a gazdasági növekedés előmozdításához az afrikai, illetve a közép-európai régióban egyaránt. A Strand Partners-szel közösen végzett kutatásuk alapján azt prognosztizálják, hogy a felhőalapú technológia európai elterjedése 2030-ig 3,4 billió (ezer milliárd) euróval fogja növelni a kontinens gazdasági teljesítményét.
Kapcsolódó cikkek
- Az elsők között vezette be Magyarországon a Diagon az SAP felhő alapú megoldásait
- Együttműködésre lép a CETIN Hungary és a Pécsi Tudományegyetem
- Mesterséges intelligencia a luxusiparban
- Együtt száguld az autóipar és az SAP a digitális jövő felé
- Sokan bíznak a mesterséges intelligenciában, de érdemes figyelni a buktatókra!
- A Computertechnológia jövője: az erő velünk van?
- A NIS2 magyarul, avagy mit vár el a Kibertanúsítási törvény?
- Az egészségügyi ágazat globális kilátásai 2024-ben
- Tech Trends 2024: Hogyan lehet technológiai lemaradásból modernizációs versenyelőny?
- Vállalati adatokon tanított generatív AI: a jövő útja a cégeknek
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.