Jövő évi Handspring újdonságok

Tóth Kristóf, 2001. október 17. 07:41
A Handspring betartotta korábbi ígéreteit, miszerint az "egyszerű" kéziszámítógépekről szeretne továbblépni a vezeték nélküli kommunikációs eszközök irányába, ugyanis a cég képviselői a tegnapi nap folyamán három olyan új eszközt jelentettek be, melyek lényegében egyesítik a kéziszámítógépek és a mobiltelefonok képességeit, és természetesen internetezni is lehet velük.
A most bejelentett új eszközök annyira aprók, hogy egyaránt kisebbek a korábbi Handspring Visor modelleknél, valamint a konkurens Kyocera cég hasonló kategóriába tartozó Smartphone-jainál is.

A miniatűr billentyűzettel rendelkező Handspring Treo 180, valamint a Graffiti kézírás-felismerő szoftverrel ellátott Handspring Treo 180g fekete-fehér kijelzővel kerül forgalomba valamikor a jövő év elején, a színes kijelzővel rendelkező Handspring csúcsmodell, a Treo 270 pedig 2002 közepén lát majd napvilágot. A Treo 180 és Treo 180g modellek 400 dollárba, a Treo 270 pedig 600 dollárba kerül majd.

Mindhárom Handspring újdonság képes GSM (Global System for Mobile Communications) mobiltelefonként üzemelni, és az ígéretek szerint elérhető lesz hozzájuk egy szoftver upgrade is, melynek telepítése után már a GPRS technológiát is támogatják a Treo modellek. A Handspring fejlesztői ezenkívül dolgoznak az újdonságok CDMA (Code Division Multiple Access) változatainak a kifejlesztésén is.

William Crawford, a Bancorp Piper Jaffray cég szakértője szerint a Handspring új kéziszámítógép-mobiltelefon öszvér eszközei igazából a GPRS szolgáltatások széles körben történő elterjedésekor válhatnak népszerűvé, ugyanis az ilyen, mobilinternetezésre is alkalmas eszközök esetében rendkívül lényeges szempont a nagy adatátviteli sebesség és az always-on technológia. A Handspring eszközök egyik legnagyobb piacán, az Egyesült Államokban egyébként még akár több hónapig, vagy akár egy évig is eltarthat, mire a GPRS technológia teret tud nyerni magának.

Crawford szerint a Handspring részéről hibás lépés volt, hogy már most bejelentették a csak jövő év folyamán napvilágot látó új generációs kéziszámítógépeiket, ezzel ugyanis lehetőséget biztosítottak a konkurenciának arra, hogy lemásolják a Handspring fejlesztéseit.

Kulcsszavak: +fohir Handspring pda

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05