PlayStation-szintű grafika mobiltelefonokon

Tóth Kristóf, 2002. augusztus 9. 07:14
Az Egyesült Királyság egyik vezető chiptervező vállalata, az ARM Holdings a napokban bejelentette, hogy jól haladnak az első olyan mikrochipek fejlesztési munkálatai, melyek révén a közeljövőben napvilágot látó új generációs mobiltelefonok olyan háromdimenziós grafikát nyújtanak majd használóik részére, mint amilyen grafikát eddig leginkább csak a különböző játékkonzolok voltak képesek nyújtani.
A szóban forgó ARM cégről egyébként röviden annyit érdemes tudni, hogy a világon forgalmazott mobiltelefonok, valamint Pocket PC operációs rendszerrel ellátott kéziszámítógépek körülbelül háromnegyedében ARM processzormag kap helyet, sőt a következő generációs Palm kéziszámítógépekben is ARM fejlesztésű chipekkel találkozhatunk majd.

Az ARM képviselői a mostani bejelentés kapcsán elmondták, hogy a minden eddiginél kiválóbb, háromdimenziós mobiltelefonos grafikát megvalósító chip fejlesztési munkálatai immár másfél éve folynak, és a fejlesztésekben komoly szerepet játszik az ugyancsak az Egyesült Királyságban székelő Imagination Technologies, mely cég PowerVR architektúrája az elmúlt években komoly karriert futott be. Az ARM munkatársai beszámoltak arról, hogy az ARM és az Imagination Technologies fejlesztőmérnökei az elmúlt hónapokban szoros együttműködést folytattak annak érdekében, hogy a PowerVR architektúrát a mobil felhasználási körülményeknek megfelelően át lehessen alakítani. Ezen közös fejlesztési projekt eredménye volt egyébként az a keresztségben PowerVR MBX nevet kapott grafikusmag, melyet nemrégiben maga az Intel, a világ legnagyobb chipgyártó cége is licencelt. Az Intel egyébként számos más ARM-termékeket és -technológiát is licencel, így többek között olyanokat is, melyeket a közelmúltban debütált XScale processzorokban alkalmaz.

"A mobiltelefonos szolgáltató cégek nem titkoltan nagyon komoly összegeket fektettek a harmadik generációs mobiltelefonos rendszerekbe, és ezen cégek értelemszerűen azt szeretnék, ha befektetéseik minél előbb megtérülnének. Ennek érdekében olyan harmadik generációs mobiltelefonokat kell piacra dobni, melyek vonzók az emberek számára, és itt jön a képbe az általunk fejlesztett, kifejezetten mobiltelefonokba szánt grafikus mag, ugyanis az emberek egyre többet játszanak mobiltelefonjaikkal, és azt szeretnék, hogy az új mobiltelefonos játékok egyre szebbek és jobbak legyenek" - nyilatkozta Noel Hurley, az ARM egyik igazgatója, majd hozzátette, hogy a PlayStation-szintű grafikát nyújtó első mobiltelefonok várhatóan már 2004-2005-ben forgalomba fognak kerülni.

Kulcsszavak: +fohir ARM mobiltelefon

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05