HP-PC a HRP-nél

Guttray László Guttray László, 1999. augusztus 16. 16:37
Tovább bővítette terméklistáját a HRP Hungary Kft. A június 18-án bejelentett új disztribúciós szerződés értelmében a Hewlett-Packard asztali számítógépei és az Omnibook noteszcsalád mellett hálózati termékek forgalmazását is megkezdte, amelyeket ezen a héten bemutató keretében ismerhettek meg a viszonteladók a cég XIII. kerületi Véső utcai telephelyén.
Solt Géza, a HRP ügyvezető igazgatója kihangsúlyozta: a kínálat szélesítésénél kiemelt szempont volt, hogy csakis olyan minőségi termékekkel bővítsék a palettát, amelyek háttérszolgáltatásairól megfelelő színvonalon tudnak gondoskodni, és amelyekre viszonteladóik már korábban is jelezték érdeklődésüket. A HRP egyébként régóta kapcsolatban áll a HP-vel, több mint három éve forgalmazza a Hewlett-Packard CD-író/olvasó eszközeit és DAT-rendszereit.

Tóth Zoltán, a Hewlett-Packard PC-üzletágának igazgatója elmondta, hogy a két cég közel egy évvel ezelőtt kezdte előkészíteni a mostani megállapodást, s a szerződés azért is ígéretes, mert a márkás termékek iránt érezhetően fokozódik a hazai piac igénye, ugyanakkor a 2000. év problémája kapcsán jelentősebb megrendelések várhatóak a már működő rendszerek Y2K-kompatíbilissá frissítésére. A kedvező tapasztalatok és az átgondolt üzleti terv ellenére a HP alaposan megvizsgálta a HRP-t, amely végül az országban negyedikként kapta meg a disztribúciós jogosítványt. A HRP országos dealerhálózata egyben biztosíték arra is, hogy új viszonteladók kínálják majd a Hewlett-Packard PC-it, szervereit és hálózati termékeit.

Négy asztali gépcsalád jelenik meg a HRP kínálatában: a HP Brio márkanév az alacsony árkategóriás, üzleti felhasználásra szánt gépeket jelzi, a Vectra a hosszabb távra építkező - tehát bővíthető - konfigurációk vásárlóinak készül, a Kayak sorozat a professzionális felhasználók számára kínál megoldást, míg a ThinClients a hazai piacon elérhető legkönnyebben menedzselhető grafikus terminálok közé sorolható.

Nemcsak a hosszabb távra építkező vásárlók számára fontos, hogy az előrejelzések szerint az Intel szeptember közepén beszünteti a Pentium II jelű processzorok gyártását, így a későbbiekben csak a PIII-as chipek kerülnek ki a gyártósorokról - ezért a Hewlett-Packard már csak a PIII alapú PC-ket szállítja Magyarországra.

Néhány héten belül kapható lesz a noteszgépek egyik újdonsága, az OmniBook XE, amelyben a felhasználók igényeinek megfelelően már floppy és CD-olvasó is lesz, de a viszonteladók megtalálják a 4150 és 900-as modelleket is. A hálózati eszközök (switchek, hubok) ár/minőség aránya az eddigi tapasztalatok alapján olyan kedvező, hogy a HRP a piacvezető hálózati termékekkel is versenybe szállhat.

A noteszgépeknél kisebb kéziszámítógépek piacának jelentős hazai felfutásáról egyik cég sem nyilatkozott derűlátóan, így a HRP egyelőre nem forgalmazza a "handheld" kategóriás eszközöket. Mint elhangzott, a HP Magyarország berkein belül különválik a személyi számítógépek és a nyomtatók disztribúciója.

Kulcsszavak: HRP-hu HP notebook

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36