Decemberre várható a Windows Media 9 szoftvercsalád végleges verziója

Szalay Dániel, 2002. szeptember 23. 08:05
A Windows Media 9-es szoftvercsalád újdonságairól, azok jelentőségéről tartott előadást a napokban Gaál László, a Microsoft szakértője a SenseNet által megrendezett Net.Wednesday konferencián Budapesten. A közönség a részletes demonstráció alkalmával behatóbban is megismerkedhetett az új funkciókkal jelentősen bővülő programcsalád képességeivel, majd mód nyílt kérdések feltételére is, melynek keretében a szakértő az eddigi tapasztalatokról, fejlesztési érdekességekről is szólt. A végleges verzió megjelenése decemberben várható.
A Net.Wednesday egy havonta megrendezésre kerülő, rövid prezentációkkal színesített kötetlen üzleti találkozósorozat. A találkozók célja a New Economy résztvevői, a high-tech gazdaság új típusú vállalkozói, befektetői, kutatói és fejlesztői, valamint a sajtó képviselői számára olyan találkozási pont létrehozása, ahol az új technológiák és az új típusú gazdasági és társadalmi folyamatok megismerésén túl a mindennapokban is hasznos emberi kapcsolatok alakulhatnak ki.

Ezúttal Gaál László fejlesztési szakértő, a Microsoft munkatársa volt a találkozó egyetlen előadója, mivel a többi meghívott technikai okok miatt kénytelen volt lemondani a részvételt. Gaál László azonban részletes, bemutatóval tarkított előadást tartott a Microsoft most még béta állapotban lévő termékéről.

Gaál a Windows Media 9 kapcsán elmondta, ez egy több szoftverből álló programcsalád, melynek egyik eleme az internetes közvetítéseket lehetővé tevő Server és az Encoder, és az adásokat fogni képes Player (ez a kliens). A csomag részét képezi az SDK fejlesztői készlet és a DRM - utóbbi a Digital Right Management, azaz a digitális szerzői jogok kezelője, mely az illegális fájlmásolást hivatott megakadályozni.

Gaál László a DRM-ről szólva elmondta, a szerzői jogok védelme érdekében olyan lehetőségeket is beépítettek a termékcsaládba, melyek segítségével a fájlokkal kapcsolatosan olyan korlátozásokat lehet a multimédiás anyagokba azok készítésekor elmenteni, hogy az hányszor legyen megtekinthető (meghallgatható), vagy például időhöz köthető a lejátszás. Ezzel az illegális fájlterjesztést kívánja visszaszorítani a Microsoft - mondta Gaál, aki szerint a programba olyan kódolási mechanizmusokat építettek, amelyek miatt még megpróbálni sem érdemes ezt a lehetőséget kijátszani.

A szakértő aláhúzta, a Windows Media 9 jelenleg még béta állapotban van, fejlesztők tucatjai dolgoznak azon, hogy a szoftvert minél megbízhatóbbá tegyék. A végleges verziót a redmondi szoftveróriás Gaál László ígérete szerint decemberben, még Karácsony előtt megjelenteti. Az interneten egyébként megtalálható a kliens.

A Player újdonságai kapcsán a Microsoft hozzászólója megemlítette a nagyvállalati opciók továbbfejlesztését, például a többnyelvű lejátszás és feliratozás és az előtelepítés lehetőségét. Szó esett továbbá a "mini me"-ként "becézett", hivatalosan "taskbar on" nevezetű opcióról, mely arra szolgál, hogy a Windows Media által lejátszott multimédiás anyagok a taskbarból is vezérelhetőek legyenek. Elhangzott, az új "skin lockdown" funckió arra szolgál, hogy a skinekbe beépített, biztonsági kockázatot jelentő kódok futtatása letiltható legyen, vagyis a cég valamennyi kliensgépén ugyanazzal az előre telepített külcsínnel jelentkezzen a Windows Media lejátszója.

Újdonság továbbá a VBR, vagyis a variable bit rate (változó bitráta) támogatása, a veszteség nélküli tömörítés (lossless codec). Az új kép- és hangminőségi fokozatok kapcsán a fejlesztési szakértő elmondta, a 300 kbit/sec minőségű fájlok esetében VHS-közeli, a 700 kbit/sec rátájú fájlok esetében pedig DVD-minőséghez közeli képet tudnak garantálni. Kiderült, a Windows Media 9 támogatja az 5+1-es surround hangsugárzást oly módon, hogy az akár sztereó hangként is hallgatható legyen. Látványos újítás továbbá az a lehetőség, amely egy hosszú videokonferenciáról készült multimédiafájl megtekintésének gyorsítására szolgál a fölösleges előadói szünetek kihagyásával, vagy az előadó beszédének felgyorsításával oly módon, hogy az előadó hangjának magassága nem változik, tehát továbbra is élvezhető marad az előadás. Ez a funkció egyébként fordítva is használható, gyorsbeszédű előadók esetében lelassíthatjuk a beszédet, hogy az könnyebben érthető legyen, annak szövege például legépelhető legyen.

A Windows Media 9 béta verzió kibocsátását maga Bill Gates jelentette be 2002. szeptember 4-én. Számos, amerikai és világviszonylatban is kiemelkedő szórakoztatóiparban tevékenykedő szakemberrel, közöttük a német RTL televízióval közösen demonstrálták, hogy az újítások szerintük jelentős mértékben lesznek képesek átalakítani a fogyasztói élmény hatásfokát, az üzleti kommunikáció színvonalát és a művészek kreatív tevékenységének folyamatát.

A képen Bill Gates és James Cameron filmrendező demonstrálja a Windows Media 9 Series képességeit

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05