A szolgáltatók szerint továbbra sincs igazi verseny a távközlésben

forrás Prim Online, 2003. május 27. 12:14
A Hírközlési Döntőbizottság által elfogadott és tegnap nyilvánosságra hozott új Matáv Referencia Összekapcsolási ajánlat a PanTel Rt., a GTS-DataNet Kft. és az eTel Magyarország Kft. szerint a gyakorlatban szinte semmilyen csökkenést nem hoz a végfelhasználói árakban.
Az elfogadott összekapcsolási percdíjak 8-24%-kal csökkentek, ráadásul úgy, hogy az új szolgáltatók által leginkább preferált regionális összekapcsolások esetén ez a csökkenés mindössze 8-12%, mely a legkonzervatívabb várakozásokat is alulmúlta – olvasható az altenatív szolgáltatók sajtóközleményében. Mindez annak fényében különösen aggasztó, hogy a törvény által előírt számhordozhatóság 2003. január 1-i bevezetése is a bizonytalan jövő ígérete csupán.

Az alternatív szolgáltatók nehezményezik, hogy a Döntőbizottság nem élt a törvény által biztosított lehetőségekkel annak érdekében, hogy elősegítse a piaci verseny kialakulását. A döntőbizottságnak módjában áll a Matáv által beterjesztett összekapcsolási árakat az EU-átlaggal összevetni, vizsgálni azt, hogy ezen díjak mellett az árprés lehetősége megszűnik-e. Ezen vizsgálatokat meg is tették. Közleményükben utalnak arra, hogy ezek az árak valóban messze az EU-átlag fölött vannak (megjegyezzük, hogy Lengyelország az EU-átlagot alkalmazza). Azonban mindezt az eredmények ismeretében nem vették figyelembe. A HDB ugyan megállapította az árprés lehetőségét bizonyos esetekben, azonban annak piacra gyakorolt hatását jelentéktelennek minősítette. A HDB által jelentéktelennek ítélt hatás már helyi összekapcsolás esetén is gyakorlatilag a teljes nagyvállalati, és a jelentősebb telefonforgalmú közép-, és kisvállalati szegmenst érintik. Sőt, a Matáv alapcsomagjának, a Báziscsomagnak a helyi és helyközi I. viszonylatban alkalmazott kiskereskedelmi árát (10,50 Ft) is jelentősen meghaladják (indítás + végződtetés + hozzáférési hiány: 13,01 Ft).

Ilyen szintű költségcsökkenés és a számhordozhatóság hiánya miatt gyakorlatilag semmilyen pozitív változás nem várható a kormányzat által is óhajtott, de eddig sikertelennek ítélt liberalizáció történetében. Ezen feltételek mellett nem várható sem a telefontarifák jelentős mértékű csökkenése, sem a verseny – oly sokak által várt – kiszélesedése a kisvállalatok és a lakosság irányába.

Az EU-átlagnál, vagy akár a lengyelországi összekapcsolási díjaknál több mint kétszer magasabb tarifák hátrányosan érintik Magyarország versenyképességét mind a jelenlegi EU-tagállamokkal, mind a velünk együtt csatlakozó jelentkezőkkel szemben – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

MRT Mixer 4.0

A különleges funkciókkal ellátott DJ program 4 hangfájl egyidejű lejátszásának és a köztük lévő hangok átfedésének lehetőségével, különböző hangeffektusokkal, valamint az egyes hangfájlok effektusainak szerkesztésével kiváló választás mixelt dalok készítésére.

2024. május 5. 16:39

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

HR és munkavállalói oldalról is kihívás az anyák foglalkoztatása itthon

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 13:01

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55