Az Intel már a Socket T alaplapokra koncentrál
Ezek az említett új alaplapok természetesen nem kiváló tuningolhatóságukról, hanem sokkal inkább megbízható működésükről lesznek ismeretesek, hiszen az elmúlt idők tapasztalatai erre engednek következtetni. Nemrégiben felröppentek ugyan olyan pletykák, melyek szerint egyes, közeljövőben érkező Intel gyártmányú alaplapok biztosítanak majd némi tuningolási lehetőséget a felhasználók számára, azonban minden jel arra mutat, hogy az említett új Intel termékek egyike sem lesz tuningbarát. Ez egyébként nem is baj, ugyanis aki ilyen alaplapot vásárol, annak a tuning általában egyáltalán nem fontos, sőt!
A Battle Lake, Powers Lake, Marblehead, Avalon, Augsburg, Eatonville, illetve Luxemburg fejlesztési kódnevű alaplapok mindegyike a legújabb, Socket T (LGA775) tokozással lesz ellátva, ily módon pedig az új generációs Prescott, illetve Tejas mikroprocesszorokkal lesz kompatibilis. A sor elején szereplő két alaplap-újdonság a Grantsdale P chipkészlet köré fog épülni, PCI Express, FireWire (IEEE1394), valamint Serial ATA-150 RAID támogatással fog rendelkezni, és képes lesz az 533 MHz-es frekvencián üzemelő DDR-II SDRAM memóriák befogadására. Kettejük közt a méret jelenti csupán a különbséget, ugyanis míg a Battle Lake ATX, addig a Powers Lake microATX formátumban fog készülni. A Marblehead, Avalon, Augsburg, Eatonville és Luxemburg kódnevű új Intel alaplapok közös vonása nem más, mint az integrált grafikus maggal ellátott új chipkészlet, a Grantsdale-G.
Kapcsolódó cikkek
- Az Intel 10 millió dollárt fektet RFID-be
- Az Intel felfedte a Larrabee teraflop processzor néhány részletét
- Egymillió eladott négymagos Intel CPU
- Új belépőszintű processzorok az Inteltől
- Intel 2 TFLOPS teljesítményű processzor
- Az Intel G31 és P31 három régi lapkakészletet helyettesít
- Google-Intel zöld kezdeményezés
- DDR3 RAM-ok a Core2-Bearlake kihasználásához
- Intel Santa Rosa platform a tervezettnél korábban
- Az Intel tervezi a Bearlake utódját
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.