Westel: A HDB-döntéssel sérült a piaci verseny
A Westel a HDB döntését követően mindent megtesz annak érdekében, hogy a végződtetési díjakra vonatkozó határozat nyomán előállt, a piaci versenyt sértő asszimetriát feloldja és ismét azonos feltételek jöjjenek létre a piacon hasonló erőt képviselő szereplők számára. A jelenleg hatályos jogszabályok értelmében a hatóság jelentős piaci erejű szolgáltatóként azt a társaságot jelölte ki – jelen esetben az országos összekapcsolási piacon a Westel Mobil Rt-t és a Pannon GSM Rt-t -, amely a szóban forgó érintett piacon 25 százalékot meghaladó részesedéssel rendelkezik.
A döntés nyomán előállt helyzet több ok miatt is komoly aggodalomra ad okot. Egyik ok, hogy a HDB döntése, tehát a végződtetési díjak csökkentése kizárólag a mobilpiac egyetlen szereplőjét érinti és ezen keresztül a Pannon GSM a magasabb végződtetési díjakat alkalmazva juthat versenyelőnyhöz. Másik fontos ok, hogy ugyan a döntés a vezetékes-mobil irányú hívásokat érinti, mégis kihat a mobil-mobil irányú végződtetésekre is! Az új helyzetben a Westel a végződtetésért többet fizet majd hasonló piaci erőt képviselő versenytársának, mint amennyit az fizet számára és ezzel a Pannon GSM indokolatlan tartós előnyhöz jut.
A Westel fontosnak tartja, hogy a fogyasztók számára előnyös díjváltozás a mobil versenypiac mindkét meghatározó szereplőjére azonos időponttól lépjen érvénybe, ezzel biztosítva a kiegyensúlyozott versenyt és a versenysemlegességet. A tisztességes és egyenlő elbánás szempontjából elfogadhatatlan, hogy a szabályozás az egyik felet és közvetve annak ügyfeleit előnytelen helyzetbe hozza.
Kapcsolódó cikkek
- Ericsson-díj 2007: kilencedik alkalommal díjazzák a pedagógusokat
- Best of Interop díjat nyert a Novell ZENworks Linux Management
- Magyarország új példaképei
- Nemzetközi díjat kapott a Csodafa és Sulinet Digitális Tudásbázis
- Kmetty József és Csiszér Béla az idei Gyurós-díjasok
- Kelemen László lett az "Év információbiztonsági újságírója"
- Tizedik alkalommal lehet pályázni az IVSZ Gyurós Tibor-díjára
- A CeBIT-en kapott európai elismerést a Fotexnet
- Nyolc magyar cég az európai "E-Kiválóságok" között
- Újabb Pannon példaképek
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.