Kábeltévéseket büntet a GVH

Kovács Attila, 2003. július 23. 18:15
Július 23-án a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elmarasztalta és súlyos pénzbírsággal sújtotta az UPC és az EMKTV kábeltelevíziós szolgáltatókat.
Az UPC Magyarország Kft. ellen 2002. januárjában indított eljárást a GVH gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt. Az eljárásra az adott okot, hogy a hivatal
észlelte: a UPC díjemelése meghaladta az infláció mértékét, s a programcsomagjainak összeállítási módja is sértheti a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés versenytörvényi tilalmát. A megtartott tárgyaláson a GVH versenytanácsa megállapította, hogy az UPC visszaélt gazdasági erőfölényével, amikor 2002 elején programcsomagjainak összetételét a fogyasztók kinyilvánított preferencia-sorrendjét és a műsorköltségarányokat indokolatlanul figyelmen kívül hagyva módosította. Az UPC felmérést készített előfizetői körében arról, hogy mely műsorcsatornákat részesítenek előnyben. E felmérés alapján az egyes csatornák - tematikus tartalmuktól függetlenül - egységes rangsorba rendeződtek, s ezáltal a szolgáltató fontos információkhoz jutott a - kábeltelevíziós társaságok által rendszerint nem igazán ismert - fogyasztói igényekről. A versenytanács azt is megállapította, hogy a UPC azáltal is visszaélt gazdasági erőfölényével, hogy az általa 2002. év során alkalmazott ÁSZF (általános szerződési feltételek) 4.4.3. pontjában indokolatlan előnyöket kötött ki saját maga számára a programcsomagok módosításával kapcsolatban. A GVH versenytanácsa a jogsértés megállapításán túl, a jogsértő cselekménnyel arányban álló bírság, 40 millió forint megfizetésére kötelezte a UPC Magyarország Kft-t.

Az Egyesült Magyar Kábeltelevízió Kft. ellen azt követően indított eljárást a GVH, hogy tudomására jutott: nevezett a 2002. évre oly módon és mértékben emelte kábeltelevíziós szolgáltatásainak árát, hogy az sértheti a versenytörvényben megfogalmazott, gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmát. A megtartott tárgyaláson a GVH versenytanácsa az EMKTV Kft. jogsértését megállapította, mivel olyan egyedi szerződéskötési gyakorlatot folytatott, melynek során gazdasági erőfölényes helyzetével visszaélve, előfizetőivel szemben indokolatlan előnyökhöz juthat a programcsomagok díjemelését illetően.
Rendelkezései a díjemelések indokaiként olyan tényezőket sorolnak fel, amelyek nem számszerűsíthetők (pl. az általa nyújtott többletszolgáltatás, a műszaki korszerűsítés), így önkényesen értelmezhetőek és az előfizetők által nem ellenőrizhetőek. A díjemelési szándék meghatározatlan formában kerül közlésre. Ennek révén lehetőség nyílik arra, hogy a szolgáltató akár a szolgáltatásból való kizárással is szankcionálja a díjemelést el nem fogadó előfizetőket.

A GVH versenytanácsa mindezekre tekintettel gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt 8,5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte az EMKTV-t.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36