Betelt a pohár: a Red Hat pereli az SCO-t

Kiss Ádám Zoltán, 2003. augusztus 4. 22:53
A Linux-gyártó Red Hat többek között azt kéri a bíróságtól, hogy az deklarálja: a Red Hat nem sértette meg az SCO Group szellemi tulajdonát. Mint ismeretes, az ellenségeskedést az SCO kezdte.
Az SCO minden előzmény nélkül néhány hónapja egyszer csak kijelentette, hogy a Linuxban használt megoldások egy jelentős része az ő szellemi tulajdona, és általában figyelmeztette erre a Linux-világot. A következő lépés több nagyvállalatnak szóló figyelmeztetés szétküldése volt, végül a cég megfenyegette az egyedi felhasználókat is. Mindeközben folyamatos informális üzenetváltás folyt több cég és az SCO között a sajtón keresztül.

A Red Hat mint kiemelt SCO-célpont most megunta mindezt, és a helyzet tisztrázását önmaga kezdeményezte. Matthew Szulik Red Hat vezérigazgató a sajtóbejelentésen elmondott tájékoztatójában igen pontosan összefoglalta a lényeget: "türelmesek voltunk, figyelmesek voltunk, de amikor a vásárlóink, és az egész nyílt-forráskódú közösség vált burkolt fenyegetés, és gyanúsítgatás céltáblájává, eljött a cselekvés ideje". Mivel az SCO idén beperelte az IBM-et, a két eljárás kimenetele együtt várhatóan tisztázza a helyzetet.
Kulcsszavak: SCO Linux Red Hat jog

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Szegedi IT-startupból nemzetközi siker

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 18:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36