Gyorsított rajzfilmkészítés
A film a HP Labs Bristol kutatói által kifejlesztett és a létesítmény UDC rendszerén futó „közmű jellegű" képalkotási szoftver prototípusával készült. Az alkalmazás kereskedelmi forgalomban kapható rendering szoftverekkel is képes együttműködni.
A rendering az a folyamat, amelynek során szín, fény, textúra és egyéb részletek hozzáadásával kész filmkockákká alakítják az animátorok által számítógépen készített „drótmodelleket". Ez a nagy teljesítményigényű, dedikált szerverek és speciális szoftverek segítségével végrehajtott feladat komoly beruházást követel a rajzfilmstúdiók részéről. A film egy másodperce 24 kockából áll össze, és a rendering során akár órákba is telhet egy-egy kocka elkészítése.
A HP közmű jellegű rendering szolgáltatásával a 422-nek 17 nap alatt sikerült elkészítenie a kiváló minőségű filmet – a UDC nélkül ez mintegy kilenc hónapot vett volna igénybe. A filmben végül felhasznált 2500 kockát 19 óra alatt, 72 db 1,4 GHz-es Intel Pentium III processzor bevonásával készítették el. Ez több mint 130 kocka feldolgozását jelenti óránként.
A UDC-n futó HP-s fejlesztésű rendering szoftver kísérleti program, amely kereskedelmi forgalomban egyelőre nem kapható. Eredetileg a UDC-n futtatható különféle szolgáltatások létrehozására kifejlesztett SmartFrog technológia tesztelésére hozták létre. A HP Labs Bristol csapata olyan kísérleti szolgáltatást keresett, amelynek segítségével tesztelheti a SmartFrogot és a HP UDC-t.
Az animációs stúdiók általában többracknyi szervert tartanak fenn kizárólag rendering feladatokra. A rajzfilmkészítés során azonban erősen hullámzik a kapacitásigény. Kapacitáscsúcs idején soha nincs elég szerver, a mélyponton pedig kihasználatlanul állnak a drága berendezések és rendering szoftverek. A HP UDC dinamikus kapacitáselosztási képessége révén a 422 csúscsidőszakban is hozzá tudott jutni a szükséges többletkapacitáshoz, az igény visszaesésével pedig más feladatokra tudta átállítani a felszabaduló szervereket.
„Projektünk jól érzékelteti, miként ösztönözhetik a technikai újítások az igénybe vett kapacitás szerinti díjfizetést alkalmazó (pay-as-you-go), közmű jellegű számítástechnikai szolgáltatások bevezetését" – mutatott rá John Sontag, a HP Labs globális UDC-installációkért felelős vezetője. „A modell a gáz- vagy az áramszolgáltatáshoz hasonló módon működik. A felhasználó szükség esetén több számítástechnikai erőforrást kapcsolhat be, és kizárólag az igénybe vett kapacitásért kell fizetnie. A UDC több szempontból is ideális infrastruktúra lehet az animációs piacon, hiszen a rajzfilmesek erősen változó szintű feldolgozási kapacitást igényelnek a filmkészítés különböző szakaszaiban. Ez pedig komoly üzleti lehetőség, tekintve, hogy a piac forgalma néhány éven belül akár az évi 50 milliárd dollárt is elérheti."
A HP nagy hagyományokkal rendelkezik az animációs szektorral folytatott együttműködés terén. Első értékesítési tranzakciója során, 1939-ben hangoszcillátorokat adott el a Walt Disney Studiosnak a „Fantázia" című rajzfilm elkészítéséhez. A társaság technológiai szövetségre lépett a Dreamworks SKG stúdióval, és központi szerepet játszott az első Oscar-díjjal jutalmazott rajzfilm, a 2002-ben forgatott „Shrek" technológiai hátterének kidolgozásában. A HP más filmek készítésében is részt vett, pl. „Szilaj: a vad völgy paripája", „Szindbád, a hét tenger legendája", és a még vetítés előtt álló „Shrek 2".
- Az 1988-ban alapított 422 a televíziós műsorkészítő társaságok preferált tervezési és számítógépes grafikai partnere. Három Emmy-díj birtokosa, négy ízben jelölték a British Academy of Film and Television Arts (BAFTA) televíziós és filmművészeti díjra, és több nemzetközi fórumon részesült már szakmai elismerésben. Ügyfélkörében a legnagyobb brit televíziós csatornák mellett számos európai és amerikai szervezet (pl. a National Geographic TV, a The Discovery Channel és több független nemzetközi műsorkészítő társaság) is megtalálható.
Kapcsolódó cikkek
- Az IBM és a HP uralja a szerverpiacot
- Minden egyben tárolórendszer a HP-től
- HP: még egyszerűbb Unix-virtualizáció
- HP: az eddigi legnagyobb szerverportfólió-megújulás
- Régi mozifilmek megmentése
- Hatékonyabb, gazdaságosabb működés a HP BladeSystem rendszereivel
- Itanium pengeszerverek a HP-tól
- Lucasfilm-HP együttműködés
- HP szerverek kétmagos Opteron lapkákkal
- A piacon elsőként a HP lépte át az 1 milliós határt a Linux-szerverek értékesítésében
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.