A hollywoodi stúdiók ismét szoftvercégeket perelnek
A Paramount Pictures és a 20th Century Fox hollywoodi filmstúdiók
bepereltek több olyan kis szoftverfejlesztő, illetve kereskedő céget,
melyek a vádak szerint a szerzői jogokat sértő DVD másoló szoftvereket
készítettek, illetve terjesztettek. Az említett stúdiók a New York-i
szövetségi bíróságon a Tritton Technologies, a QOJ, a World Reach,
valamint a Proto Ventures nevezetű szoftvercégek ellen indítottak
bírósági pert. A Paramount Pictures és a 20th Century Fox szerint a
szoftvercégeket kártérítés megfizetésére, illetve a kifogásolt
szoftverek forgalmazásának leállítására kell kényszeríteni.
A filmstúdiók nem most először indítanak bírósági pert olyan cégek ellen, melyek hétköznapi számítógépekre telepíthető, könnyen használható DVD másoló szoftvereket fejlesztenek, illetve terjesztenek. A filmes ipar azért indít ilyen és ehhez hasonló pereket, mert nem titkoltan attól fél, hogy a kalózkodás ebben a piaci szegmensben is hasonló méreteket ölthet, mint a zenei iparban. Ismeretes, hogy egy a hollywoodi stúdiókat magába tömörítő szervezet, az MPAA (Motion Picture Association of America) a tavalyi esztendőben peres eljárást indított a DVD backup szoftverpiac vezetője, a DVD X Copy fejlesztője, vagyis a 321 Studios ellen. Az MPAA vádja szerint a 321 Studios szoftvere megsérti azon szerzői jogi törvényt, mely kimondja, hogy tilos a másolásvédelmi technológiákat kijátszó szoftvereket forgalmazni. Az üggyel kapcsolatban eddig egyébként még nem született bírói döntés
Kapcsolódó cikkek
- Blu-ray lemezek: 1000%-os forgalomnövekedés Európában
- Precedens értékű ítélet a szerzői jog védelmében
- 500 GB adat egyetlen kéklézeres DVD lemezen
- Samsung hibrid kéklézeres DVD-lejátszó 550 euróért
- Négyszeres sebességű Panasonic Blu-ray író
- Öt ingyenfilm a Blu-ray lejátszókhoz Amerikában
- USA: ötször több Blu-ray lejátszó, mint HD DVD, vagy mégsem?
- Az egyik legnagyobb amerikai kölcsönzőlánc a Blu-ray-t választja
- Új írható Verbatim CD és DVD lemezek az egészségügynek
- 2008-ig minden Toshiba laptopban lesz HD DVD meghajtó
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.