Közös LCD üzletágat tervez a Sony és a Samsung

Tóth Kristóf, 2003. szeptember 23. 09:15

A dél-koreai Samsung Electronics, valamint a japán Sony Corp. cégek
hétfőn jelentették be, hogy egy LCD panelek gyártásával foglalkozó
közös vállalkozás indításáról folytatnak tárgyalásokat.
"Amennyiben a megállapodás megszületik, az új közös vállalkozás mindkét fél számára előnyös lesz" - mondta Song Myong-sup, a szöuli Meritz Securities elemzője. "A Samsung igyekszik megvédeni magát az LCD piac túltelítődésétől, és stabil megrendelői kört próbál kialakítani. A Sony ebben ki tudja segíteni a dél-koreai gyártót" - tette hozzá Myong-sup.

A lehetséges Samsung - Sony közös vállalkozás híre nem sokkal azután látott napvilágot, hogy az előbbi cég bejelentette, 2010-ig további 17 milliárd dollárt kíván új LCD gyártósorok kiépítésére fordítani. A közös vállalkozásból a japán Sony szintén profitálhatna, mivel bőséges, megbízható LCD kijelző forráshoz jutna különféle termékeihez.

"Az együttműködés különféle lehetséges formáit vizsgáljuk, beleértve a közös vállalkozást is, de döntés ezidáig nem született a kérdésben" - áll a Samsung sajtóközleményében. Mina Naito, a Sony szóvivőnője úgy nyilatkozott, a társaság számos gyártóval folytat tárgyalásokat egy, az LCD kijelzők piacát célzó együttműködésről, konkét döntésre azonban még nem került sor.

A japán elektronikai óriás a közelmúltban agresszív támadást indított riválisai ellen az LCD televíziók piacán. A társaság megfelelő, saját gyártókapacitás híján azonban kizárólag külső partnercégektől tudja megrendelni a készülékekbe épített folyadékkristályos kijelzőket.

"A Sony jó minőségű LCD paneleket szeretne vásárolni vonzó áron, ehhez pedig jelen pillanatban a dél-koreai cégek tűnnek a legígéretesebb partnernek, mivel ők rendelkeznek azokkal a fejlett technológiákkal, amelyek lehetővé teszik a nagyméretű LCD kijelzők gazdaságos előállítását" - mondta Myong-sup.

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36