Európában hatékonyabb a háló-technológia

Kiss Ádám Zoltán, 2003. november 11. 08:01
Amerikai elemzők szerint bár a fejlesztések zöme az USA-ban történik, Európában jobban kihasználják a hálózatba kötött, egyébként hétköznapi funkciókat ellátó számítógépek együtt dolgoztatásának lehetőségét.
Az egyik tipikus példa a svájci Novartis gyógyszergyár, mely új fejlesztéseihez szeretett volna egy szuperszámítógépet használni. A cég IT szakemberei azonban hamar ráébredtek, hogy egy hasonló teljesítményt nyújtó rendszer már jelenleg is rendelkezésükre áll a hivatali számítógépek formájában. Mivel ezek a gépek egyébként is hálózatba vannak kötve, már csak egy szoftverre volt szükség, ami összehangolja a kiaknázatlan kapacitások felhasználását. A texasi United Devices programjával így minimális költséggel 2700 számítógépet fogtak munkára, és az eredmény nem is maradt el, sikerült ígéretes új molekulák nyomára bukkanni. A vállalat az eredmények tükrében most azt fontolgatja, hogy mind a 70 ezer tulajdonában levő gépet ugyanilyen módon működteti együtt.

Az elemzők szerint ez az eset teljesen jellemző a most kifejlődő ágazatra, míg az amerikaiak élenjárnak a fejlesztésben, valójában nem alkalmazzák hatékonyan az elért eredményeket. Európában azonban nagy hagyománya van az egyesített szabványoknak, így egyáltalán nem idegen a gondolat, hogy kis részegységeket szokatlan módon kapcsoljanak össze. A helyzet iróniája, hogy Európa tudatában van a megoldás használatából adódó költségcsökkentésnek, és az ebből adódó versenyelőnynek, és ezt a legtöbb esetben éppen az USA-val szemben próbálja érvényesíteni.

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete, miközben hazánkban is hódítanak a kínai webshopok

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 13:19

Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai

Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumában végeznek az intézmény munkatársai. Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A hullámos kialakítás jelentősége, hogy a gerinc merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága, súlya, végső soron bekerülési költsége és az előállítás környezeti terhelése is.

2024. május 8. 12:50

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

HONOR tippek a gigabájtok jó kihasználásához

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 10:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36