Microsoft szemináriumi évvége

Zsadányi Pál, 2003. november 25. 15:02
A Microsoft hazai irodája, intenzív tavaszi, majd nyáron sem rest, ősszel is magvas ráadással kiegészített idei szakmai nagyrendezvény sorozatának a végéhez közeledik, egy Üzemeltetési és egy .NET szoftverfejlesztői konferenciával. Ez átlag havi 3 eseményt jelentett, többnyire több száz főnyi hallgatósággal. A hazai szoftverfejlesztőknek jó hír, hogy a Microsoft öt főnyire növelte az őket támogató csapatot, a cég termékeinek az oktatását támogató infrastruktúráról pedig egy vaskos kiadványt jelentetett meg.
A TechNet vonal

Az alkalmazásfejlesztői és alkalmazás-üzemeltetői témájú előadások fő terhét két munkatárs vette a nyakába a hazai irodában: Kőnig Tibor és Bátorfi Zsolt. Olykor segítséget is kaptak, például a Microsoftos Harmath Zoltántól, illetve, Lénárd Gábortól, a Kirowski architektúra főmérnökétől. Az október elején indult első előadás a Korszerű vállalati információs rendszerek kialakítása kapcsán a Microsoft Exchange 2003-as verzió bevezetési vagy átállási problémáiban vájkált, igen nagy mélységekig. A szokásosan népes hallgatóság minden bizonnyal elég ötletet talált otthoni feladatainak az ellátásához. A következő három előadást bőven kitömte az új Office System 2003-as változat legfontosabb új elemeinek a bemutatása, jól csatlakozva a Pesti Vigadóban rendezett nagy sikerű Office System 2003 bejelentési konferenciához, amelyben a TechNet csapat is jól kivette a részét.

InfoPath -- magyar formalapokkal

Az új Office System filozófiák és technológiák bemutatásának különösen jó példája volt november végi utolsó előadás, az Office Akadémia 3. előadása. Egyik témája ugyanis az InfoPath formalap kezelő csomag volt, amellyel igen gyorsan lehet létrehozni az Office System szolgáltatásait használó alkalmazásokat. Az alapelv: XML szabvány szerinti formalapokat kell alkalmazni, témaorientáltan. A webszolgáltatásokkal összekapcsolva, a jövő évezred informatikájába nyerhettünk betekintést. Amelynek révén rendkívül gyorsan lehet megfogalmazni egy feladat megoldását, és azonnal közzé tenni úgy, hogy gyakorlatilag a világ bármely pontjáról biztonságosan elérhető az arra jogosult felhasználóknak.

Az ezt támogató Shared Point csaoportmunka és távoli hozzáférési (portál) technológiákat a korábbi, Office Akadémia 2. előadás tárgyalta. Ezeknek a hátterében is az XML technológia áll, amit a .NET integrált lokális és hálózati filozófiát megvalósító .NET keretrendszer támogat. A gyors fejlesztést a Visual Studio .NET (VS.NET) nyelvi rendszerek teszik lehetővé. [Tulajdonképpen más cégek fejlesztő eszközei is használhatók, sőt, az XML vezérlő állományok akár egy közönséges szövegszerkesztővel is megszülhetők volnának, csak >picit< elhúzódna a munka.] A fejlesztői munkát a Microsoft új osztott forrás koncepciója lapján közrebocsátott letölthető szoftveranyagok is segítik.

Sajnos, a Microsoft Visio nevű grafikus gyorsfejlesztési segédletre nem maradt idő, talán majd máskor. De, egyáltalán, a témát még koránt sem lehetett kimeríteni. Jövőre is lesz miről mesélni.

Az EU-ba – tervezetten és szervezetten!

Az utolsó Office Akadémia szeminárium másik, kicsit kevésbé lelkesen hallgatott témája a Microsoft Project használata volt. A cikkíró nem érti a lanyhább lelkesedést, ugyanis az Európai Unióba igyekezvén egyre fontosabb, hogy kis-, közepes- és nagy cégek, de akár egyéni vállalkozók és intézmények is, egyre hatékonyabban szervezzék meg a munkáikat, mert az unióbeli konkurensekkel egyedül csak így lehet fölvenni a versenyt. Különben a magyar partner csak kapkodja a fejét, hogy a külföldi mitől tud nála sokkal hatékonyabban pályázni, gyártani stb. Azért, mert használja a legújabb munkaszervezési eszközöket. A Microsoft Project ehhez olyan eszköz, ami, főként az Office System 2003 részeként, igen széles határok között tudja kézben tartani a rá bízott feladatok nyilvántartását.

Persze, nem csodafegyver, a problémákat nem oldja meg. Azokat az alkalmazónak kell feltérképezni és menedzselni, a Project támogatásával. És jóval kevesebbet kell hozzá izzadni és fejet törni, mint a támogatása nélkül. A legkritikusabb problémákon biztos segít: a kézi nyilvántartásos, papír naptáras, fejszámoló művészes bűvészkedés során rendre elfelejtett ügyek, elcsúszott határidők, túl- vagy éppen alulterhelt munkatársak és munkaeszközök, vagy nem megfelelő időben rendelkezésre álló anyagok és szerszámok problémái minimum csökkennek. Az Office System és webalkalmazási háttérrel ráadásul a mobil eszközök is bevonhatók a projektnyilvántartásba, a teljes adatintegritás biztosításával. A feladatok és erőforrások állapota valós időben kézben tartható, ami nyilván hatékonyabb, sikeresebb üzletmenetet eredményez.

Az üzemeltetés sarokpontja a biztonság

A rendszer- és hálózat üzemeltetési témát a Microsoftnál főként Schäffer András, Fischer Péter és Sárosi György szorgalmazza. Alkalmanként mások is szót kapnak, de segítségül hívnak tapasztalt rendszergazdákat is, akik a problémákat a való életből tudják venni, nem csak steril mintapéldákon rágódnak. Az előadásokba olykor besegít a NetAcademia Microsoft oktató központ is, a Tech.Net hazai Microsoft szoftverkultúra szakmai mélységeket is tárgyaló szaklapjának a gondozója (amelynek a kiadásában viszont a SZÁMALK segít). A havi díjas Tech.Net előfizetés online segítséget is tartalmaz.

A november végi Üzemeltetési konferencia, amelynek a szükségességét a nyáron e sorok írója sem győzte eléggé hangsúlyozni (és győzött a józan ész), a biztonság jegyében született.


A .NET szoftverfejlesztői vonal

A cikkíró volt SZÁMALK csoportbeli kollégája, a Microsofthoz szegődött Nacsa Sándor, valamint dr. Charaf Hassan, Microsoft regionális igazgató, aki a Budapesti Műszaki és Gazdaségtudományi Egyetem (BMGE) Villamosmérnöki és Informatikai karának (VIK) Automatizálási tanszékén vezet egy alkalmazási szoftverfejlesztő kutatási helyet (AAII), küldetésszerűen terjeszti immár három éve a Microsoft integrált, .NET néven futó tárgytechnológiás filozófiájú és XML hálózati protokollcsaládon alapuló szoftvertechnológiáját. A küldetés elvileg 2003. tavaszáig, a .NET technológiát elsőként megvalósító Microsoft Windows Server 2003 operációs rendszer család és a .NET technológiájú eszközök fejlesztését támogató Microsoft Visual Studio.NET szoftvercsomag megjelenéséig tartott, a .NET bevezetésének a promóciójaként. Ennek kapcsán számtalan tanfolyamon ismertették a technológia alapelveit, a .NET keretrendszer alkotó elemeit, valamint közreadtak több ezer, a .NET alkalmazásának az elsajátítását segítő ingyenes, vagy rendkívül kedvezményesen hozzáférhető, fejlesztői csomagot. Ez utóbbiak tartalma olykor a Microsoft világhálózatban terjedők hatékonyságát is fölülmúlta (.NET Indulókészlet, DVD lemezeken, ami még mind a mai napig rendelhető). A BMGE VIK AAII munkatársai, főként Balássy György és Erdélyi Tibor, létrehozták a .NET technológia mintapéldájaként, és a technológia osztott forrásként történő terjesztésének a támogatására, a developer nevű .NET Fejlesztői Portált. Ennek ma már ezres nagyságrendű regisztrált tagja van.

Mind a Microsoft hazai irodája, mint a redmondi központ (osztott forrású licenc konstrukciók), ráeszmélt, hogy a megkezdett hittérítést nem szabad abbahagyni, mert ennek a technológiának az elfogadtatása nem hétköznapi munkát követel a fogadó alkalmazói környezettől sem. Ráadásul a világméretű recesszió éppen pont az informatikai ipart sújtja legjobban, mert a cégek ott látják legkönnyebben meghúzhatónak a nadrágszíjat. Ez ugyan nem a legokosabb gondolkodás, de a tényekkel nem lehet vitatkozni. Ha a témát nem tartják ébren az alkalmazói táborban, akkor az egész korábbi promóció kárba vész, tűzbe vetett mag. Ezért a promóció folytatása mellett döntöttek, helyesen. Egyebek közt ezt szolgálta, hogy a Microsoft és a BMGE VIK AAII munkatársai a nyaruk egy részét is a technológia terjesztésének áldozták, nyári iskolán okították tovább az érdeklődő fejlesztőket. És sokan el is jöttek nyaralni, és egyben okosodni a Microsofthoz. A tanfolyamok előadói: a már emlegetett Balássy György, és Erdélyi Tibor, valamint Albert István, Horváth Ádám, Péteri Szilárd és Rajacsics Tamás voltak.

Ezek után nem csoda, hogy az őszi-téli szezonra további .NET oktatási programot szerveztek, amelynek első két előadása idén novemberre esett. Sőt, a Microsoft hazai irodája szervezetileg is megerősítette ezt a promóciós vonalat, mint azt a következő alfejezet is mutatja.


Öt fős .NET alkalmazásfejlesztés támogatói menedzsment

A .NET fejlesztői koncepció és eszközrendszer alkalmazásának a támogatását a hazai MS iroda öt főből álló gárdával erősítette meg. Vezetőjeként (üzletág igazgatónak) Dr. Kerese Istvánt szerezték meg, aki korábban a BMGE Informatikai Intézetének a munkatársa volt, így kollégák közé került vissza. A csoportban dolgozik továbbra is a .NET terjesztését megkezdő Nacsa Sándor (technológiai programok és események szervezése), valamint a csoportba átkerült Csitneki Attila (független szoftverfejlesztői kapcsolat menedzser), Gaál László (kiemelt ügyfelek és partnercégek gondozása), Nagy Levente (felsőoktatási kapcsolatok felelőse).

Mint a november 13-án tartott első, bevezető előadáson Kerese István bevezetőjében elhangzott, a Microsoft a .NET >Fejlesztői Üzletág< megalakításával nem rövidtávú haszonszerzésre törekszik, hanem hosszú távon is stabil üzletmenetet szeretne biztosítani a fejlesztő eszközeinek a terjesztésével és oktatásával. Egyébként, az oktatást más csatornákon is segíti. November 27-én a szolgáltatásorientált fejlesztés kerül a terítékre. A következő esemény már 2004. januárjára esik, és a weborientált fejlesztést taglalja, de a sor folytatódik. Bekapcsolódnak a partnercégek is, sikeres alkalmazások bemutatásával.


Oktatási kézikönyv

Az Office Akadémia 3. előadásán adtak a hallgatóság kezébe a Microsoft hazai oktatási hátterét szisztematikusan összefoglaló magyar nyelvű kiadványt, Oktatási Tájékoztató 2003 címmel, ami Simon Ferenc és Szilágyi Bernadett, a SZÁMALK Továbbképzési oktató csoport munkatársainak a munkája, míg a szerkesztését a Microsofttól Izsó Gábor vállalta.

Mint a kiadvány bevezetőjében olvasható, a Microsoft az elsők között ismerte fel az informatikai termék és szolgáltatás szállítók közül az oktatás jelentőségét. Ennek nyomán alakította ki a világméretű képzési és minősítési koncepcióját, ami azért még ma is folyamatosan fejlődik, igazodva a kifejlesztett újabb és újabb technológiai bázishoz, valamint az élet diktálta feltételekhez.

A hazai lehetőségekhez igazítva, szerepel a tájékoztatóban a magyar oktatási támogatások rendszere, például a szakképzési hozzájárulás és a vele kapcsolatos állami támogatások igénybe vételének a feltételei. Külön kiemelve a Microsoft nyújtotta támogatásokat (TechNet, MSDN), a tanulást segítő MS Press kiadványok rendszerét, valamint a hazai hivatalos oktató és vizsgaközponti hálózat intézményeit.

Fontos információ a hivatalos Microsoft minősítések rendszerének az ismertetése (oklevélfajták, a minősítések előnyei, a MS védjegyet használó cégek kötelezettségei, vizsgalehetőségek, felkészülési lehetőségek).

Részletes összefoglaló elemzi a professzionális szakképzés elveit, témaköreit és a hozzájuk tartozó akkreditált Microsoft tanfolyamok specifikációit (bár néhány már elavultnak tűnik – mint például az IIS 5.0), valamint a hazai és más oktató központjait.


Microsoft Press és SZAKkönyvek

A konferenciákon a Lurdy házban rendszeresen ott van a SZÁMALK Továbbképzési csoportjának szakkönyv üzletága, amely a Microsoft Press, a Cisco Press szakkönyvek hivatalos forgalmazója, jól kiegészítve a hivatalos oktatói és vizsgaközponti profilt. A látogatók tehát folyamatosan ki vannak téve a csábításnak, hogy (alkalmasint offline) megvásárolják a legutolsó információkat, a világ legjobb szerzőinek a tolmácsolásában, miután belelapoztak a műveikbe.

Ugyanezt történik a SZAK Kiadó könyves asztalánál. A kiadó a Microsoft Press könyvek hivatalos magyar fordítási jogát birtokolja, de van olyan licencjoga is, hogy bizonyos kiadók könyveit hazai nyomdában sokszorosítva segítse a nagy cégek munkatársait, hogy a munkájukhoz a legjobb szerszámokat használhassák. A SZAK Kiadó 2003-ban igen nagy munkát végzett a legfontosabb segítséget nyújtó angol irodalom fordításával, de magyar szerzők eredeti műveit is megjelenteti. Ennek részben anyagi okai vannak (olcsóbb a hazai licencjog), de az is szempont, hogy a magyar szerzők jóval jobban tudják a magyar olvasók nyelvén előadni a témákat, nem beszélve a hazai példákra történő adaptációk jelentőségéről.


TechNet Klub és videó CD-k

Aki kimarad a Microsoft szemináriumokból, annak sem kell föltétlen lemaradnia. Az előadások anyagát ugyanis CD-re teszik, és azokat meg lehet rendelni, minimális díjért. További lehetőség a TechNet Klub, ami egy online segítségnyújtási közösség. A Lyris levelező listán regisztrálni lehet a leginkább firtatott témák szerint, és kérdéseket feltenni a guruknak (aki tuggya a kunsztot, az mán guru, nem? – na, és a hacker szó mán ugyancsak elmaszatolódott). De ott van a régebbi vitahalmaz is, amelyben bóklászva az elakadt alkalmazó rátalálhat a problémájára.
Kulcsszavak: .Net Microsoft-hu oktatás

Az LG két kutatási beszámolóját mutatták be egy AI technológiai konferencián

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 16:11

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.

2024. május 28. 14:40

Megbízható Munkaadó 2024-26 címet kapott az SAP

Az SAP Hungary Kft. elnyerte a "Megbízható Munkaadó 2024-26" címet a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) éves taggyűlésén. A díjat olyan cégek kapják, amelyek kiemelkedő HR-gyakorlatot folytatnak, és példaértékű módon gondoskodnak munkatársaik munka- és életkörülményeiről.

2024. május 28. 13:07

Példátlan fitness élményt nyújt a vadonatúj HONOR Band 9

A HONOR bejelentette a HONOR Band 9-et, egy modern dizájnnal és fejlett fitnesz- és egészségfigyelő funkciókkal büszkélkedő kiegészítőt. Az 1,57”-os AMOLED kijelző akár 60 Hz-es frissítési frekvenciát kínál. 96 edzési lehetőséggel a HONOR Band 9 felülmúlja elődeit, míg a trendi Always-on Display kialakítással és a lenyűgöző, akár 14 napos akkumulátor-üzemidővel kivételes fitness-társként szolgál, amely a felhasználókat egy egészségesebb és aktívabb életmód felé vezeti.

2024. május 28. 11:39

Megjelent az első magyar kiberbiztonsági labor az IECEE CB séma alatt

A CCLab Kft. sikeresen teljesített a CBTL auditon és a nemzetközi IECEE CB Rendszerben CB Testing Laboratory (CBTL) jogosultságot szerzett. A magyarországi székhelyű CCLab hivatalosan 2024. május 24-én sikeresen kiterjesztette kiberbiztonsági tesztelői, értékelői és tanúsítási képességét a fogyasztói IoT eszközökre készült ETSI EN 303 645 és az ipari automatizálási és vezérlőrendszerekre szakosodott IEC 62443-4-1 / -4-2 szabványokra az IECEE CB séma keretén belül. A CB séma alatt kiadott tanúsítványokat jelenleg több mint 50 országban fogadják el. 

2024. május 28. 10:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52