Adatvisszaállítás PC-s balesetek esetén, régebbi Windowsokra is

Tóth Kristóf, 2003. december 1. 21:42
Az Egyesült Királyságbeli Waycam Technologies egy olyan adatvisszaállítási szoftverrel rukkolt elő, mely System Restore funkciókkal ruházza fel a korábbi Windows operációs rendszereket.

A Lincolnshire-i székhelyű vállalat újdonsága a fejlesztők elmondása szerint védelmet nyújt a különböző PC-s balesetek ellen, így többek közt vírustámadások esetében is jól használható. A szoftver a személyi számítógépek merevlemezén létrehoz egy úgynevezett védett területet, ahova később a merevlemez tartalmának összes változását elmenti, majd pedig szükség esetén képes a korábbi állapotok visszaállítására.

A Goldensoft Recovery Series-t elsősorban azon kisvállalkozások és otthoni felhasználók számára ajánlják, akik egy extra védelmi megoldással szeretnék ellátni számítógépes rendszereiket. A szoftver nagy mértékben hasonlít a Microsoft-féle Windows XP operációs rendszerben fellelhető System Restore alkalmazásra, melynek segítségével vészhelyzetben visszaállíthatók a PC-k egyes korábbi állapotai. A Goldensoft Recovery Series minden Windows 95 utáni Microsoft operációs rendszeren használható.

Paul Waygood, a Waycam Technologies ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy bár a Windows XP-féle System Restore és a cég új szoftvere között számos hasonlóság fedezhető fel, a Goldensoft Recovery Series sokkal fejlettebb, mint konkurense, segítségével ugyanis még abban az esetben is visszaállítható a PC-k egy-egy korábbi állapota, ha az operációs rendszer különböző okokból komoly sérüléseket szenvedett. "A System Restore csak akkor működik, ha az operációs rendszer működik. Ha valamilyen okból kifolyólag az operációs rendszer nem tud betöltődni, a System Restore-t nem lehet használni, ezzel szemben a mi termékünk már az operációs rendszer indulása előtt működésbe lép, és teljesen független attól" - nyilatkozta Waygood, majd hozzátette, hogy a Goldensoft Recovery Series révén akár kompletten törölt partíciókat is helyre lehet állítani. Lényeges szempont, hogy például egy 20 GB kapacitású merevlemez esetében a szoftver mindössze 10 MB védett helyet tart fenn magának, vagyis még az sem mondható el a 35 fontba kerülő Goldensoft Recovery Series-ről, hogy pazarolja az adattároló kapacitást.

Az LG két kutatási beszámolóját mutatták be egy AI technológiai konferencián

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 16:11

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.

2024. május 28. 14:40

Megbízható Munkaadó 2024-26 címet kapott az SAP

Az SAP Hungary Kft. elnyerte a "Megbízható Munkaadó 2024-26" címet a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) éves taggyűlésén. A díjat olyan cégek kapják, amelyek kiemelkedő HR-gyakorlatot folytatnak, és példaértékű módon gondoskodnak munkatársaik munka- és életkörülményeiről.

2024. május 28. 13:07

Példátlan fitness élményt nyújt a vadonatúj HONOR Band 9

A HONOR bejelentette a HONOR Band 9-et, egy modern dizájnnal és fejlett fitnesz- és egészségfigyelő funkciókkal büszkélkedő kiegészítőt. Az 1,57”-os AMOLED kijelző akár 60 Hz-es frissítési frekvenciát kínál. 96 edzési lehetőséggel a HONOR Band 9 felülmúlja elődeit, míg a trendi Always-on Display kialakítással és a lenyűgöző, akár 14 napos akkumulátor-üzemidővel kivételes fitness-társként szolgál, amely a felhasználókat egy egészségesebb és aktívabb életmód felé vezeti.

2024. május 28. 11:39

Megjelent az első magyar kiberbiztonsági labor az IECEE CB séma alatt

A CCLab Kft. sikeresen teljesített a CBTL auditon és a nemzetközi IECEE CB Rendszerben CB Testing Laboratory (CBTL) jogosultságot szerzett. A magyarországi székhelyű CCLab hivatalosan 2024. május 24-én sikeresen kiterjesztette kiberbiztonsági tesztelői, értékelői és tanúsítási képességét a fogyasztói IoT eszközökre készült ETSI EN 303 645 és az ipari automatizálási és vezérlőrendszerekre szakosodott IEC 62443-4-1 / -4-2 szabványokra az IECEE CB séma keretén belül. A CB séma alatt kiadott tanúsítványokat jelenleg több mint 50 országban fogadják el. 

2024. május 28. 10:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52