StoneGate tűzfal termékek oktatása a győri Széchenyi István Egyetemen
"Egyetemünk a számítógépes kabinetek védelmére teszteléseket folytatott a StoneGate tűzfal megbízhatóságára vonatkozóan. A teszteredmények pozitív kiértékelése után felmerült az igény a közelmúltban indított távközlés-informatika szak hallgatói számára a korszerű, tűzfal nyújtotta ismeretek oktatására. A finnországi Stonesofttal és magyarországi partnerével, a PiK-SYS Kft.-vel történt egyeztetés követően tanszékünk véglegesítette az elképzeléseket. A szerződés olyan előnyöket jelentett az oktatás számára, melyek jelentősen korszerűsítették a tananyagot és belső átszervezéssel megvalósíthatók voltak. Mindemellett a hallgatókat olyan értékes tudás birtokosává teszi, mely elhelyezkedési lehetőségeiket - egy hivatalos StoneGate vizsga birtokában - nagymértékben megnöveli." - nyilatkozta dr. Borbély Gábor, egyetemi docens, a Távközlési Tanszék vezetője.
Az egyetem villamosmérnöki szakán, a távközlés-informatika szakirányon tanuló 21 hallgató számára október 20-án indult meg a négy hetes elméleti és négy hetes gyakorlati felkészítést biztosító képzés. A Kommunikációs rendszerek programozása elnevezésű tárgyba beépült tananyag magában foglalta a tűzfal-funkciók áttekintését, a tűzfal-rendszer felépítését, az általános tűzfalszabályok létrehozását, a tűzfalrendszer naplózását, a felhasználói menedzsmentet, a hálózati címfordítást, a felhasználó-azonosítást, a virtuális magánhálózatok kialakítási lehetőségeit, s számos más fontos funkciót. Az előadásokat a PiK-SYS Kft. minősített StoneGate mérnöke, míg a gyakorlati foglalkozásokat a Távközlési Tanszék oktatója tartotta. A teljes oktatás a tanszék egy korszerűen felszerelt számítógépes laboratóriumában zajlik. A kurzus végén a hallgatók előre meghirdetett időpontban, ellenőrzött körülmények között a Stonesoft Corporation hivatalos vizsgáján is részt vehetnek, s erről hivatalos okiratot kapnak. Mivel az előadásokat az egyetem végzős évfolyamának diákjai hallgatják, ezért tudásukat akár már fél éven belül a munkahelyükön alkalmazhatják is.
Petrovicz Nikolett harmadéves hallgató a képzésről elmondta, hogy az elméleti alapok mellett a gyakorlatra is megfelelő hangsúly került, s a kurzus kellőképpen mély ismereteket biztosít mindkét szempontból. Hasonló véleményt fogalmazott meg Jónás Zsolt hallgató is, aki hozzátette, hogy a Linux-alapú StoneGate tűzfalrendszer rendkívül felhasználóbarát grafikus kezelőfelülettel rendelkezik. Számára a StoneGate tűzfalrendszer működésének elsajátítása az egyéb általa ismert tűzfalakhoz képest egy kiemelkedő technológiai megoldás megismerését jelentette. Mindkét hallgató egyetértett abban, hogy a Stonesoft tanfolyam sikeres elvégzése is hozzájárul diplomájuk európai szintű elismeréséhez, bizonyítja tudásuk naprakész állapotát, valamint tanúsítja a tanulmányi évek során szerzett jártasságot. A Stonesoft termékeit a fokozott biztonsági követelmények teljesítésére optimalizálták, mégis könnyen telepíthetőek, egyszerűen konfigurálhatóak és központilag felügyelhetőek - ami kivételes költséghatékonyságot eredményez. A termékcsaládba tartozó tűzfalak között ugyanúgy megtalálhatók a kis irodák és kirendeltségek számára készült rendszerek, mint a csúcskategóriás vállalati tűzfalak / VPN átjárók.
A Távközlési Tanszék vezetője elmondta, hogy az egyetem nagyon örült a lehetőségnek, s természetesen szeretnék tovább bővíteni a kapcsolatot, s nem csak az oktatás terén, hanem a hazai tesztelésbe és kutatásba történő bekapcsolódással is.
Kapcsolódó cikkek
- Informatikai felkészítés érzékszervi fogyatékosoknak
- Új kurzusokkal bővül a Cisco Hálózati Akadémia képzési portfóliója
- Megalakult az Észak-alföldi Informatikai Klaszter
- Három osztállyal indul ősztől az Első Magyar Webgazdasági Szakközépiskola
- SAP: kompetencia-központ a Debreceni Egyetemen
- Teljes körű internetes védelem magyarul - megjelent az új Outpost
- Reklámszakmai képzés indul októberben
- Nemzetközi díjat kapott a Csodafa és Sulinet Digitális Tudásbázis
- Kiemelkedően jó Grepton eredmények a Microsoft támogatási pályázatán
- Következő generációs CRM a felsőoktatásnak
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.