Husita-konferencia Budapesten

MTI Sajtóadatbank, 1999. augusztus 27. 09:47
Budapesten rendezik a Human Services Information Technology Application, röviden Husita5 elnevezésű, négy napon át tartó konferenciát, amely a szociálpolitikában alkalmazott információs megoldásokkal foglalkozik - tájékoztatta az újságírókat a szervezők nevében Jávor András egykori népjóléti államtitkár csütörtökön Budapesten.
Az augusztus 29-én kezdődő és szeptember elsején véget érő Husita5 konferencia a társadalomban keletkező szakadékok megszüntetésére próbál megoldásokat javasolni. A Husita-mozgalom szerint ugyanis a társadalom nem engedheti meg magának, hogy mélyítse a gazdagok és szegények, iskolázottak és iskolázatlanok, egészségesek és fogyatékosok között a már meglévő szakadékokat, illetve hogy újabbak keletkezzenek.

A rendezvénysorozaton 33 ország 270 szakembere vesz részt, a tanácskozók egyharmada magyar. Hat párhuzamos szekcióban 117 előadás hangzik el. Jávor András kiemelte, hogy a Husita-konferenciák történetében elsőként most mindez az interneten is figyelemmel kísérhető. Az érdeklődők a www.husita.org internetcímen megtalálhatják az előadások témáit, illetve szövegeit. Ezekkel kapcsolatban kérdéseket tehetnek fel, amelyekre az előadók a konferencia ideje alatt válaszolnak. A témakörök között szerepel egyebek mellett a távoktatás, a munkanélküliek felzárkóztatását szolgáló programok, valamint a kábítószer-ellenes szeminárium.

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Szegedi IT-startupból nemzetközi siker

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 18:27

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36