2004 a rádiós és webtelefon-technológiák sikeréve lesz?

Zsadányi Pál, 2004. február 8. 20:58
A szakterülethez csatlakozó korábbi négy rövidítéshez - a Wi-Fi, Bluetooth, GPRS, 3G jelszavakhoz - mostanában egy újabb is jött, a még erősebb bitcsöveket szolgáltató és ráadásul nagyobb hatótávolságú WiMax.
A WiMax tehát látszólag nyerőbb, mint a már gyökeret vert konkurensei, de ez a technikatörténetben nem mindig jelentett biztos jövőt. Néhány tulajdonságát érdemes jobban áttekinteni, mert a rossz tájékoztatás is oka lehet méltatlan sikertelenségének. Az átütő sikereket felmutató WiFi mindenesetre már a fejlettebb 3G technológiák terjedését is gátolja. Egyszerre annyi fajta rádiós technológia lépett a piacra, hogy azok mindegyike szinte kizárt, hogy elérje a megélhetéséhez szükséges penetrációt. És most jön egy, ami mindegyiket überelni tudja, beleértve a hagyományos, vezetékes kommunikációs technológiákat is.

Az IEEE 802.16 MAC WMAN szabvány

A WiMax, hivatalosan, az IEEE 802-es közeg-hozzáférési szabványcsomag 16-dik változatában definiált, közepes távolságú, szélessávú (WMAN) technológia. Hétszer olyan gyors, mint a legelterjedtebb WiFi. Továbbá, míg a WiFi 300 méterig nyújt stabil kapcsolatot, addig a WiMax 45 kilométerig, tehát egy vidéki régióban lehet hatalmas szerepe. Részben a szétszórtan elhelyezkedő alkalmazók, részben a nagy területen mozgó mobil eszközöket használók legkiválóbb szélessávú kiszolgálására. De általánosan alkalmas akár háztartások, intézmények vagy üzleti alkalmazók összekötésére és világhálós csatlakoztatására.

Mellesleg, a VoIP technológia révén akár webtelefonálást is megenged, bár ez a kommunikációs szolgáltatókat egyáltalán nem lelkesíti, hisz a világ bármely pontjára majdnem azonos díjazású telefonálást tesz lehetővé, és ma már HiFi minőségű is lehet! Egyértelműen látszik, hogy a WiMax nem a mai nagy, regionális koncessziók mentén élő kommunikációs cégek álma! A vezetékes szektornak különösen nem, de a konkurens rádiós technológiát üzemeltető szolgáltatóké sem. Ez elég alapos ok lehet a terjedésének a minden áron történő gáncsolására. Nos, a netpolgárok érdekérvényesítési törekvéseinek van itt óriási lehetőségei.

WiMax véd- és dacszövetség

A WiMax sikerét 2004-ben alapjaiban segítheti az a tény is, hogy olyan nagy nevek hoztak létre a terjesztésének a támogatására szövetséget, a már említett WiMax néven, mint az Intel, a Nokia és az Alcatel. A legfejlettebb WiMax rádiókommunikációs eszközök szállítója egyébként a Tel-Aviv központú Alvarion cég (amely 2001-ben a BreezeCOM és a Floware Wireless Systems egyesülésével keletkezett - világszerte 130 országon át uralmába hajtva a 2,4-től 28 GHz-es frekvenciatartományú rádiókommunikációs technológiákat). Az Alvarion a BWA (Business Wireless Access) eszközeiben az Intel 802.16a morzsáját használja a WiMax-os funkciók megvalósítására, az Intellel a múlt év közepén kötött megállapodása alapján. A megállapodásról kiadott Alvarion sajtóanyag explicite azt elemzi, hogy ez a technológiai irányzat az xDSL, a kábeles és a T1 szélessávú technológiák költséghatékony konkurenciáját képezheti.

WiMax Forum

A WiMax terjedését talán az is segítheti, hogy a szabványossági minősítő eszközök még azelőtt rendelkezésre állnak a WiMax Forum egyesülés keretében, mielőtt a gyártók szétzilálnák a technológiát az egyedi gyártmányaikkal, ahogy az korábban már sok technológia életét megkeserítette.

VoIP és a webtelefon terjedése gyorsul

Egyre több elemző jósolja azt is, hogy az alkalmazók észreveszik a szélessávú technológiák telepítése után a hagyományos telefontechnológiák lecserélésére egyre alkalmasabb VoIP világhálós hangátviteli rendszerek drámai költségcsökkentési lehetőségeit. Különösen a globalizáció más előnyeit is kereső világcégek eszmélnek gyorsan. Ugyanakkor ma már fix havi díjért előfizethető webtelefont használnak sokszor a hazájuktól távoli országban dolgozó utazó vagy bérmunkában dolgozó magánszemélyek is (például ilyen SPAM ajánlatok jönnek a 1CellNet szolgáltató holland ügynökeitől, amelyekben a náluk dolgozó szlovén, horvát, magyar vagy román stb. bérmunkások hazatelefonálási költségeinek csökkentését ígérik).

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36