Digitális fényképezőgépek még március 8-ig a Sulinet Express programban
A Photo hall 2003-ban több mint 6000 digitális kamerát értékesített a programban
" A Photo hall a március 8-ig terjedő időszakban közel
3000 digitális fényképezőgép értékesítést tervezi a Sulinet program keretein
belül Országszerte 53 Sulinet Express felirattal ellátott saját szaküzletünkben
van lehetőség március 7-ig megvásárolni a digitális fényképezőgépeket. Ezt
kővetően is értékesítünk a programban szereplő termékeket, így nyomtatókat,
scannereket, lap topokat." - mondta Erdélyi László Attila a Photo hall
ügyvezető igazgatója.
Mint ismeretes a Sulinet
Expressz program keretében a kormány adókedvezményes számítástechnikai
eszközvásárlásra biztosít lehetőséget pedagógusok, oktatók, felnőttképzésben
résztvevők, jövedelemmel rendelkező egyetemi, főiskolai hallgatók, általános,
illetve középiskolás diákot vagy első, nappali alapképzésben részt vevő
hallgatót nevelő szülők számára.
A Sulinet Projekttanács döntése értelmében 2004. március 8-ától azonban kikerülnek a digitális fényképezőgépek a programból. A változások első lépéseként már csak február 15-ig lehet a program keretein belül 3 megapixel felbontású és 3x optikai zoom alatti fényképezőgépet vásárolni. Ezt követően, február 15-e és március 8-a között már csak 3 megapixel felbontású és 3x optikai zoom feletti fényképezőgép vásárlására van lehetőség.
Kapcsolódó cikkek
- Friss Samsung i7 és L74 firmware
- Szárazon és vízen: két új Minox fényképezőgép
- Pentax K10D 1.30 firmware
- Két új kompakt fényképezőgép a BenQ-től
- Új Fujifilm firmware az S5Pro digitális tükörreflexeséhez
- Megújult K100D Super digitális SLR és új, kedvező árú vaku a Pentaxtól
- Voigtlaender Virtus D10.0 tíz megapixeles kompakt fényképezőgép
- Élesebb képek? Fókuszáljunk korábban!
- Nyári HP-fényképezőgép áradat
- Fujifilm Big Job HD-3W terepező fényképezőgép Európában is
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).