A KFKI Csoport tervei és 2003-as eredményei
A KFKI Csoport (előzetes, nem auditált adatok) konszolidált árbevétele meghaladta a 17,6 milliárd forintot, a csoport hozzáadott értéke elérte a 8,6 milliárdot, míg az adózás előtti eredmény 295 millió forint lett a 2003-as pénzügyi évben. Mindeközben a működési költségekből több mint egymilliárd forintot sikerült lefaragni, többek között az adminisztratív létszám jelentős csökkentésével és a folyamatok racionalizálása révén.
A KFKI előrejelzései szerint 2003-hoz hasonlóan a piacot még 2004-ben is várakozás jellemzi majd. A PHARE támogatások, amelyek az elmúlt években elsősorban az államigazgatási szegmensnek jelentős lendületet adtak, megszűnnek a belépéskor, míg az ezeket helyettesítő EU-s pénzek lehívásához a hazai vállalkozásoknak és intézményeknek még felkészülési időre van szüksége. Ennek következtében ezek az uniós források a 2004-es évben sajnos még nem jelentenek majd meghatározó piacélénkítő erőt.
A kis- és középvállalkozások szektorával kapcsolatban KFKI Csoport is úgy gondolja, hogy ez a szegmens a jövőben egyre markánsabb informatikai piacot képvisel majd. Bízva a KKV-k erősödésében, a KFKI törekszik kifejezetten e cégeknek szánt megoldásaival elébe menni az erősödő igényeknek. A várakozások szerint mind a hazai kormányzati források-, mind az Uniós pénzek jótékony hatása is ebben a szektorban lesz leghamarabb érezhető.
Az állam- és közigazgatási megrendelésekre manapság ugyanaz jellemző, mint a versenyszféra fejlesztési döntéseire. Kevés a beruházás, az informatikai kiadások visszafogottak, általános az óvatosság. Ez alól kivételt azok a kormányzati beruházások jelentenek csak, amelyek közvetlenül az EU-s csatlakozási követelmények miatt, gyakran kötelező érvénnyel hajtandók végre. Bővülő piac jellemzi viszont a pénzintézeti szektort, ahol tavaly a KFKI erősíteni tudta jelenlétét és szolgáltatási portfolióját. A pénzintézeti beruházási kedv nem csökkent, a bankok igen jó évet zártak 2003-ban, és szinte kivétel nélkül derülátók.
A tavalyi átszervezés sikeres befejezése után 2004-ben a KFKI Csoport a szolgáltatások bővítésére koncentrál. A szolgáltatási palettán belül 2004-ben az üzemeltetési szolgáltatások dinamikus bővítésével kíván a KFKI az "outsourcing" piac élénkülésében is tükröződő ügyféligényekre hatékony választ adni. A KFKI középtávú célja pedig, a sikeres európai rendszerintegrátorok üzleti mutatóinak elérése. Ennek megfelelően az alábbi területeken készültek részletes fejlesztési tervek, amelyek sikeres végrehajtása hosszabb távon is garantálhatja a csoport növekedését és versenyképességének fokozását:
- Új, szektor-specifikus megoldások és szolgáltatások,
- Horizontális, minden piaci szegmensben értékesíthető megoldások és szolgáltatások,
- Technológiai- és folyamatfejlesztések a hatékonyság további javítása céljából.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar Telekom - 1,5 milliárd forint a KFKI korábbi tulajdonosainak
- Bevétel- és profitnövekedés a Nemetscheknél
- HostLogic: tavaly 25 százalékos növekedés
- 611 millió dolláros veszteségről számolt be az AMD
- Nokia-negyedév: csaknem 10 milliárd eurós eladás
- Lezárta a KFKI Csoport megvételét a Magyar Telekom
- A Magyar Telekomé közel tízmilliárdért a KFKI
- 17 milliárdot forgalmazott a KFKI Csoport
- eBay: 40 százalékkal nőtt a negyedéves eredménye
- 73 százalékkal nőtt az AMD negyedéves eredménye
Az ABB tovább bővíti energetikai portfólióját
Az ABB bejelentette, hogy megállapodást írt alá a Siemens Kínában működő szerelvény részlegének felvásárlásáról. Az akvizíció bővíti az ABB piaci jelenlétét, és kiegészíti regionális ügyfélkínálatát az okosépületek piaci szegmensében.
Actual Installer Free 10.0
Ha egy hatékony és könnyen használható szoftvertelepítő eszközt keres Windows alapú programjaihoz, akkor az Actual Installer lehet az, amire szüksége van! Ezzel a professzionális eszközzel megbízható, terjesztésre kész telepítőprogramokat hozhat létre rendkívül egyszerűen.
Mumble 1.5.634
A Mumble egy ingyen használható hang alapú kommunikációs program csoportok számára, mellyel az azonos szerverre kapcsolódó felhasználók beszélhetnek egymással.
Megvette a Netflix a Marsra magyar! első évadát
A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című sorozat első évada május 15-én került fel a Netflixre, ahol már másnap bekerült a Top10 legnézettebb TV Show közé Magyarországon. A döntés, hogy egy márkával közösen létrehozott magyar sorozat megjelenik hazai és nemzetközi streaming platformokon is, rendkívüli siker a hazai médiaiparban.
A Xiaomi a “Red Bull Can You Make it?” kalandverseny nemzetközi partnere
A Xiaomi bejelentette, hogy a vállalat lesz az idei “Red Bull Can You Make It?” verseny globális partnere. A “Red Bull Can You Make It?” a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, mely május 28-án Berlinben ér véget.