Eminem beperelte az Apple-t

forrás Prim Online, 2004. február 26. 09:30
A fehér rapsztár amiatt perli az Apple-t, mert a cég, állítása szerint, jogtalanul használta fel több slágerének zenéjét iTunes nevű, letölthető zenéket kínáló internetes oldalának reklámjában.
A sérelmezett reklám, amely tavaly ment az MTV zenei csatornán, egy fiatal fiút mutat, amint egy iPOD mp3 lejátszóval a kezében éppen Eminem „Lose Yourself” című számát, a 8 mérföld betétdalát dúdolja. A reklám az Apple internetes oldalán is látható volt. A beadvány az Apple mellett a Viacomot és a TBWA/Chiat/Day reklámügynökséget is megnevezi alperesként. A kereset szerint egyik alperes sem kapott felhatalmazást a szerzemény bárminemű felhasználására, valamint szándékosan rosszhiszeműen jártak el. Sem az Apple, sem aViacom nem kommentálta az ügyet.

A beadványban konkrét kártérítési összeg nem szerepel, viszont hangsúlyozza, hogy a hip-hop rajongók körében igen népszerű, Akadémiai díjat is elnyert dal engedély nélküli felhasználása komoly kárt okozott Eminemnek. Az énekes a kereset szerint nem adta hozzájárulását semmilyen „termékének” kereskedelmi célú felhasználásához, ám ha mégis azt tenné azért jelentős összeget, valószínűleg több mint 10 millió dollárt kérne.

Milkovits Gábor
Kulcsszavak: jog zene Apple

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52