Az IEEE-t felvették az ITU rádiókommunikációs szektorába
A Nemzetközi Távközlési Unió az ITU-R-en keresztül globális szinten hangolja össze a rádiófrekvenciás spektrum felhasználását, beleértve az arra vonatkozó nemzetközi szerződések kidolgozását. Tagjai részt vesznek a rádiószolgáltatások védelmi kritériumainak meghatározásában és a spektrum egyes sávjainak szétosztásában, köztük azokat is, amelyeken különféle szolgáltatások és alkalmazások osztozkodnak.
Terry deCourcelle, az IEEE-SA nemzetközi szabványosítási programjainak igazgatója ekképp vélekedett: Az IEEE közvetlen részvétele az ITU-R munkájában mindenkinek hasznára válik, aki az IEEE-vel dolgoztatja ki vezeték nélküli szabványait. A tagság elősegíti, hogy az IEEE vezeték nélküli szabványait még inkább elfogadja a nemzetközi közösség.
Az ITU-R tagság mellett az IEEE szorosan együttműködik az ITU távközlési szabványosítási szektorával (ITU-T). 2000-ben az ITU-T olyan nemzetközi szervezetként ismerte ez IEEE-t, amelynek álláspontját az ITU-T ajánlásainak kidolgozásakor is messzemenően figyelembe veszik.
- A genfi székhelyű Nemzetközi Távközlési Unió az ENSZ egyik szakosított szervezete, melynek keretében a különféle kormányok és magánvállalatok összehangolják a különféle globális távközlési hálózatokat és szolgáltatásokat. Az unió vezető szerepet játszik a távközlési technológiákra, szabályozásokra és szabványokra vonatkozó információk közzétételében.
- A Villamos- és Elektronikai Mérnökök Intézetének (IEEE) mintegy 150 országban több mint 380 ezer tagja van. Az intézet tagjai révén nagy tekintélyt szerzett magának a távközlés, az űr- és repülőgépipar, a számítástechnika, a távközlés, az orvosbiológia, az elektromos energiatermelés és a fogyasztói elektronika területén. A világ villamosenergia-ipari, elektronikai, számítástechnológiai és irányítástechnológiai szakirodalmának csaknem 30 százaléka a szervezet tagjainak nevéhez fűződik. Az IEEE évente több mint 300 műszaki konferenciát szponzorál egyedül vagy másokkal összefogva.
Kapcsolódó cikkek
- Mobil vagy egymillió font?
- Open XML - A felhasználók döntenek dokumentumaik formátumáról
- Műholdhálózattal a katasztrófák ellen
- Iparági szabvánnyá vált a digitális aláírás 1.0
- Megvehetik az Avayát - új kommunikációs menedzser változat
- Fiatalok a fókuszban az Információs Társadalom Világnapján
- Ericsson: három lábon állás a stratégia
- Megnyílt Bukarestben a CERF
- A COBIT legújabb verziója csökkenti az informatikai kockázatokat
- Avaya: One-X Portal és vállalati üzleti folyamatokat segítő CEBC
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.