Allied Telesyn: gyors növekedés - tény és remény

Kovács Attila, 2004. április 22. 20:06
Az Allied Telesyn angliai leányvállalata, illetve magyarországi képviseletvezetője tájékoztatta ma szerkesztőségünket. Az első hír szerint az IDC most megjelent "Western European LAN Switch Competetive Analysis 2003" című riportja kiemeli a végponttól-végpontig hálózati megoldásokat nyújtó Allied Telesyn (AT) céget, mint amelynek igen gyorsan emelkedik európai piaci pozíciója.

2003-ban az IDC szerint az AT a régióban 1,28 millió portot szállított le, több mint kétszer annyit, mint egy évvel korábban (114,8%-os növekedésnek felel meg). Ezzel a LAN switch eszközök európai piacán, egy olyan területen, ahol Cisco dominancia van, az AT önmaga korábbi teljesítményéhez képest 70,8 %-kal növekelte porteladási részesedését. (A teljes nyugat-európai LAN switch eszközpiacot az IDC 3,3 milliárd dollárra becsüli).

A másik AT vonatkozású hír Szuszkó Lászlótól származik. E szerint az Allied Telesyn a közelmúlt technológiai fejlesztéseivel egy időben azért nyit képviseleti irodát Magyarországon, mert a cég így kiemelt figyelmet fordítva az itteni piacra, erősödő kereskedelmi és technikai támogatást akar nyújtani disztribúciós partnereinek. A siker záloga az a rugalmas üzleti modell, amely lehetővé teszi a prémium ár mellőzését a magas technológiai és megbízhatósági színvonal biztosítása mellett - mondta Szuszkó László, a képviselet vezetője, hozzátéve: "A rugalmassághoz kiváló alapot nyújt a japán cég saját kézben lévő gyártása, mely a piac változásaira azonnal képes reagálni. Az Allied Telesyn az európai és tengerentúli piacokon szerzett tapasztalataira építve Magyarországon is gyors piaci növekedést vár a nagyvállalati és szolgáltatói piacokra szánt új megoldások révén".

Kulcsszavak: Allied Telesyn +céginfo

Együtt a korszerű oktatásért

Megújult a SIÓ-Eckes iskolásokat támogató pályázata: a 2024-től „Köszi, SIÓ!” néven futó programban a vállalat az iskolák digitális oktatásának támogatását tűzte ki célul, hogy a gyerekek és a pedagógusok még több korszerű eszközhöz juthassanak. A sikeresen pályázó intézmények összesen 150 tablettel lehetnek gazdagabbak, sőt a modernizáció mellett elfogadásra motiváló mesével és óratervvel is segíti a tanárok munkáját a vállalat. A pályázatok online leadására 2024. július 14-éig van lehetőség.

2024. május 29. 09:57

Ennyit költenek a magyarok egy új tévére

Szinte minden háztartásban van legalább egy tévé, minden harmadik magyar két készülékkel is rendelkezik, viszont a legtöbben maximum 150 ezer forintot szánnak rá – derült ki egy friss kutatásból. A Hisense legújabb felmérése rávilágított arra, hogy a magyarok jelentős része továbbra is elsősorban hagyományos tévénézésre használja a készülékét, habár ez csökkenő tendenciát mutat 2022 ősze óta, miközben a streaming szolgáltatásokat többen használják. Új készülék vásárlásakor a magyaroknak az ár a legfontosabb szempont, de mindössze a megkérdezettek 17 százaléka tervezi új tévé beszerzését.

2024. május 29. 09:02

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

A fejletlen töltési infrastruktúra lassítja az autóipar elektromos átállását

Sikeres évet zárt a MAGE és a hazai járműipar. Az elmúlt évben a MAGE intenzíven tartotta a kapcsolatot az Európai Autógyártók Szövetségével (ACEA). Ma már az európai szövetséggel egyetértésben az a vélemény, hogy az autóipari vállalatok dekarbonizációs elkötelezettsége mellett, minden tagországi szövetségnek lobbiznia kell, hogy kormányaik támogassák az átállást segítő feltételek biztosítását az EU-ban. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó elvárások teljesítéséhez szükség van egy európai szintű egységes töltési infrastruktúra kiépítésére. Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.

2024. május 28. 20:16

Az LG az ICLR 2024 konferencián mutatta be a robotika és a metaversum kulcsfontosságú technológiáiról szóló elemzéseit

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 20:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52