NHH: csökkentette a mobil végződtetési díjakat

Kovács Attila, 2004. május 24. 15:54
Pataki Dániel ma sajtótájékoztatón ismertette a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa döntését, amely a jelentős piaci erővel rendelkező T-Mobile és Pannon GSM mobil hálózatába irányuló hívások végződtetési díjait átlagosan közel 10 százalékkal, a T-Mobile esetében 8,7 százalékkal, a Pannon GSM esetében pedig 9,2 százalékkal mérsékelte, így számítások szerint a kötelező alkalmazás időpontjától, június 15-től akár 5 százalékkal is csökkenhetnek a Matávból feléjük irányuló hívások árai - vélte egy kérdésre válaszolva az NHH vezetője. Mivel a végződtetési díjak csökkenése a nagykereskedelmi árakra vonatkozik, a hatóság fokozottan vizsgálja, hogy ebből adódóan a szolgáltatók milyen mértékben mérséklik fogyasztói áraikat.
A Tanács döntésénél figyelembe vette a két szolgáltató piaci helyzetének különbözőségét, és azt, hogy a Pannon GSM eddig átlagosan 4,8 százalékkal magasabb végződtetési díjat alkalmazott, mint a T-Mobile. A döntés értelmében a PGSM által alkalmazott díjak a hatóság számításai szerint még mintegy 4,2 százalékkal magasabbak a T-Mobile által kötelezően alkalmazandó díjaknál. Így pl. a PGSM által hétköznap jelenleg alkalmazott 45,15 forintos végződtetési díj 4,15 forinttal, 41 forintra csökken, míg a T-Mobile esetében 40,50 forintról 37 forintra esik ugyanez a díj. Az NHHT határozata jogerős, ellene fellebbezni nem lehet. A határozat felülvizsgálatát 15 napon belül az NHHT-hoz benyújtott keresettel a Fővárosi Bíróságtól lehet kérni, ám az esetleges keresetbenyújtás a határozat végrehajtására nincs halasztó hatállyal.

A sajtótájékoztatón a hazai vezetékes és mobil számhordozhatóság végrehajtásának eddigi eredményeiről is szó volt. A vezetékes telefonszámok közül eddig 16178-at "hordoztak el", míg a mobiloknál ez a szám 719, ám ott csak május 1-jével nyílt meg a lehetőség, illetve az átfutási idők miatt állítólag 1-2000 ilyen kérelem áll feldolgozás alatt. Vezetékes számhordozhatóság terén a hatóság szerint a Matáv veszti és a PanTel nyeri a legtöbb számot.
Kulcsszavak: Pannon GSM T-mobile-hu NHH

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36