Augusztus végétől pályázhatók a harmadik generációs mobilengedélyek
Az UMTS a hagyományos telefonbeszélgetések minőségének javítása mellett jelentősen növeli az adatátviteli sebességet, és ez által internet alapú multimédia-szolgáltatások is elérhetőek lesznek mobiltelefonon.
A magyarországi licencek értékesítésében a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég által vezetett konzorcium segíti a hatóságot.
A NHH az Eht. 34. § (1) bekezdésében előírtaknak megfelelően 2004. július 20-án nyilvános meghallgatást tartott a harmadik generációs mobiltávközlési rendszer hazai bevezetéséről. Az érintett szolgáltatók, valamint a távközlési szektor képviselői szóban és írásban terjesztették elő álláspontjukat, észrevételeiket, javaslataikat. A nyilvános meghallgatásról jegyzőkönyv és az Eht. 35. § (2) által előírt összefoglaló készült. Az utóbbit a hatóság 30 napon belül közzéteszi a Hírközlési Értesítőben és az NHH honlapján.
A frekvenciajogosultság elnyerése pályázat útján történik, az első pályázati kiírás augusztus második felében várható. Az NHH reményei szerint még 2004-ben határozat születik az elnyert engedélyekről és 2006-ban már kiépülhet, illetve elkezdődhet a szolgáltatás.
Kapcsolódó cikkek
- Előfizetői szerződések: lesújtó tapasztalatok
- Meghosszabbított mobil internet akció a Pannonnál
- Megjelent az EU rendelete a roamingról
- Májusban 42 ezerrel nőtt a hazai mobil-előfizetők száma
- Vodafone szélessávú mobil internet a Balatonnál is
- Pannon 3G/HSDPA már a Balaton környékén is
- 3 új, középkategóriás Nokia mobil és 3 új headset
- Importkorlátozás vetheti vissza a 3G készülékek terjedését
- T-Mobile szélessávú 3G/HSDPA hálózat már 41 városban
- Meghaladta az 1,1 milliót a szélessávú előfizetések száma
Már lehet jelentkezni a ProSuli tanároknak szóló pályázatára
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
WinDirStat 1.1.2.80.4.
A hordozható program látványosan megjeleníti a merevlemezen található összes fájlt, méret szerint rangsorolja azokat, az ablak alsó részén pedig különböző színekkel mutatja, hogy egyes fájlok mennyi helyet foglalnak el a lemezen.