Csak később dönt az EU a Microsoft és a Time Warner közös vásárlásáról

Kiss Ádám Zoltán, 2004. augusztus 17. 10:38
Az Európai Unió trösztellenes szabályozótestülete bejelentette, hogy a hétfői dátum helyett csak augusztus 25-én foglalnak állást a Microsoft és a Time Warner közös tervével kapcsolatban, miszerint a két vállalat együtt vásárolná fel a digitális tartalmak jogi kezelésével fogalakozó ContentGuard céget.
A Microsoft már égóta tulajdonrészt szerzett a ContentGuardban, ám áprilisban bejelentette, hogy megemelné részesedését, és a egyben a Time Warner gyakorlatilag a teljes maradék részvénycsomagot felvásárolná, ezzel a vállalat, melynek jelenleg a Xerox a főrészvényese, szinte teljesen a két óriáscég tulajdonába kerülne.

Az ügy hátterében az áll, hogy mind a Microsoft, mind a Time Warner szeretné megvetni a lábát a nagy jövő előtt álló piacon. A digitális termékek, tartalmak, mint például a videó- és hanganyagok jogvédelme már jelenleg is jelentős üzlet, ám belátható időn belül hatalmas és megkerülhetetlen piaccá növi ki magát.

Az testület elvben két okból halaszthatja el döntését, ha a kérdéses vállalatok új módosításokat eszközölnek a szerződésekben, például, hogy jobban megfeleljenek az EU elvárásainak, vagy egy EU-tagállam részletesebb információkat kér. Mivel a kérdéses vállalatok mind amerikai tulajdonban vannak, a szakértők inkább szerződéspontosításra gyanakodnak.

A ContentGuard megoldásait eddig a Microsoft, a Sony és a videoszabványokat képviselő MPEG csoport vette át.
Kulcsszavak: Microsoft Time Warner EU

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09