Amerikában és Ázsiában terjeszkedne a Kürt Rt.
A Kürt Computer Rendszerház Rt. árbevétele 2004-ben várhatóan meghaladja az egymilliárd forintot, aminek 50 százaléka információvédelemből, 15 százaléka adatmentésből, 25 százaléka pedig szakértői díjból folyik be. A Kürt Computer 2004-ben az előzetes adatok szerint közel 50 ezer gigabite mennyiségű adatot ment meg, ami több mint 10 ezer gigabite-tel haladhatja meg a 2003-ban mentett 39.720 gigabite-et.
Az adatmentések felét kft.-k számára, 18 százalékát nagyvállalatok számára, illetve kormányzati megbízásból, 21 százalékát magánszemélyek, illetve bt.-k számára, több mint 10 százalékát pedig iskolák, kórházak és egyéb intézmények számára végzi.
"Ahhoz, hogy a cég a piaci igényeknek megfelelő növekedést tudjon a jövőben is elérni, tőkebevonásra van szükség" - jelentette ki Kürti Sándor, a cég tulajdonos-elnöke, aki a napokban a Kürt Computer Rendszerház Rt. vezérigazgatói székét Kmetty Józsefnek adta át.
A Kürt Computer Rendszerház Rt. jegyzett tőkéje 20 millió forint, saját tőkéje eléri az 500 millió forintot. A társaságot a PricewaterhouseCoopers a közelmúltban 15 millió dollárra értékelte.
Kapcsolódó cikkek
- Eladja a Synergon a horvát leánycégét
- A Google nem használhatja a Gmail nevet Németországban
- Magyar Telekom: integrált ügyfélszolgálati központ Szegeden
- Perből szövetség: SanDisk-Ritek
- Megalakult a D-Link ( Magyarország) Kft.
- Átláthatóságot, jobb kommunikációt ígér a Siemens új vezére
- A Synergon nyerte az MFB üzemeltetéstámogatási pályázatát
- Microsoft Dynamics: minden napra egy új ügyfél
- XAPT: magyar vállalatirányítási siker az USA-ban
- Telekommunikációs cégegyesülések segíthetik a Wall Streetet
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.