Projektek, menedzserek, módszertanok

Körkapcsolás 2. - projektmenedzsment módszertanok bemutatója

forrás Prim Online, 2004. november 7. 10:11
A 2003. őszi „Körkapcsolás - projektmenedzsment támogató szoftverek bemutatója” rendezvény sikere indította arra a Project Management Institute (PMI) Budapest, Magyar Tagozatot és a Magyar Projektmenedzsment Szövetséget (PMSZ), hogy ismét egy közösen szervezett esemény keretében adjon lehetőséget az összehasonlításra, ezúttal több általános és specifikus módszertan bemutatásával.
„2003. őszén nagy sikerrel, több mint 200 hallgató előtt rendeztük meg a „Körkapcsolás - projektmenedzsment támogató szoftverek bemutatója” című szakmai délutánunkat. A legközelebbi, így már hagyományosnak tekinthető módon egész délutánt betöltő közös rendezvényük a 2004. november17-i, „Körkapcsolás 2. - projektmenedzsment módszertanok bemutatója”, amelynek keretében több általános és specifikus módszertan bemutatására és összehasonlítására kerül sor. A rendezvény bevezetőjében közösen végig gondoljuk azt is, hogy miért is van szükség egyáltalán a projektek vezetéséhez módszertanra. Az előadások igyekeznek az általánosságokra és különbözőségekre is felhívni a figyelmet. Magyarországon ilyen összeszedetten és interaktívan még nem kerültek bemutatásra ezek a gondolatok és információk, és ezzel a Körkapcsolás 2. úttörő szerepet vállal.” - mondta Langer Tamás, a PMSZ és a PMI Budapest, Magyar Tagozat kommunikációért felelős alelnöke.

A már évek óta működő PMSZ és a PMI-t Magyarországon képviselő PMI Budapest, Magyar Tagozat célja meghatározó mértékben hozzájárulni a projektmenedzsment hatékony alkalmazásához, valamint szakmai színvonalának emeléséhez mind a gyakorlatban, mind az elméletben. A tájékoztatásra fókuszáló szakmai fórumaikon bemutatják a legújabb kutatási eredményeket, a hatékonyan alkalmazható projektmenedzsment eszközöket és lehetőséget biztosítanak a szakmai eszmecserére. A két szervezet szoros együttműködésben szervezi szakmai munkáját és programjait.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36