Getronics: Budapesten működik az európai szolgáltató központ!
A budapesti beruházás jól képzett, diplomás, nyelvtudással rendelkező hazai szakemberek számára biztosít európai szintű munkalehetőséget. Az alkalmazottak anyanyelvükön kívül angol, német, olasz, francia, spanyol és orosz nyelvtudással rendelkeznek. Az október 1-je óta működő központ közel 60 magasan képzett mérnök - köztük többségében pályakezdő fiatal - számára teremtett munkahelyet, jövő év közepéig pedig a létszámot 200 főre kívánja bővíteni a cég.
„Magyarországon olyan iparpolitikára van szükség, amelynek vezető ereje a tudásintenzív gazdaság” - mondta az ünnepélyes megnyitóval összekötött sajtótájékoztatón Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.
Rátkai Péter, a Getronics (Magyarország) Kft. ügyvezető igazgatója szerint a cég célja, hogy Microsoft, Cisco és Dell eszközök, rendszerek terén Magyarország piacvezető outsource szolgáltatójaként ügyfelei számára a legmagasabb szintű tudást a lehető legköltséghatékonyabb üzemeltetési támogatással biztosítsa. Az európai szolgáltató központ által mindezt „testközelből” képesek nyújtani, immár magyarországi ügyfeleik számára is.
További kapcsolódó információk a sajtótájékoztatóról: az európai SC központ beruházása néhány millió euróból valósult meg; a központ jelenleg Brüsszellel van béreltvonali kapcsolatban, a sávszélesség 2x2 Megabit/sec; a központ humán erőforrásai révén a Getronics lett Magyarországon a legnagypobb Microsoft és Cisco támogató szervezet; a magyarországi jelentősebb outsource ügyfelek között van a BM, a BM Központi Hivatal, a Magyar Államkincstár, a Magyar Posta, az APEH és a Shell Magyarország; tervezett idei árbevételével (42,11 mrd Ft) a Getronicsa tíz legnagyobb informatikai vállalat között van Magyarországon; az informatikai outsourcing terén várható idei árbevételével a hatodik, a hálózat és munkaállomás outsourcing terén pedig első helyen lesz a Getronics Magyarországon;
A Getronics a világ több mint 30 országban van jelen közvetlenül, szolgáltatási partnerei hálózatával együtt pedig hozzávetőleg 90 országot ér el. A cég széles ügyfélkörében képviselteti magát a pénzügyi szektor, a kormányzat, az ipar, a kiskereskedelem és a szállítás, valamint a technológiai, a média- és a telekommunikációs ágazat. Az európai szolgáltató központ a Getronics 2003-ban alapított mexikói szolgáltató központ mintájára jött létre, amelynek 250 munkatársa jelenleg tíz ügyfelet lát el. Budapestről a Getronics öt ügyfelét szolgálja ki 2004 negyedik negyedévétől kezdődően.
A Getronics (Magyarország) Kft. 1990-es alapítása óta, Magyarország egyik legjelentősebb informatikai vállalatává vált. Alapításakor a cég Olivetti leányvállalatként az Olivetti nagyvállalati termékeinek és ügyfeleinek támogatását végezte. Az 1999-es felvásárlást követően Getronics (Magyarország) Kft-ként kezdődött meg a cég átalakítása. Az elmúlt évek következetes stratégiai partnerkapcsolat építési erőfeszítései eredményeképpen a cég Magyarországon a Cisco, a Microsoft és a Dell cégek kiemelt partnereként számos jelentős informatikai infrastruktúra projektet valósított meg kormányzati és nagyvállalati ügyfélköre számára.
Kapcsolódó cikkek
- A Google nem használhatja a Gmail nevet Németországban
- Magyar Telekom: integrált ügyfélszolgálati központ Szegeden
- Perből szövetség: SanDisk-Ritek
- Megalakult a D-Link ( Magyarország) Kft.
- Átláthatóságot, jobb kommunikációt ígér a Siemens új vezére
- A Synergon nyerte az MFB üzemeltetéstámogatási pályázatát
- Microsoft Dynamics: minden napra egy új ügyfél
- XAPT: magyar vállalatirányítási siker az USA-ban
- Telekommunikációs cégegyesülések segíthetik a Wall Streetet
- Csökkent a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Gaming mindenkinek: nagy teljesítményű gaming kedvező áron
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
My Mp3 Splitter 3.3.0.0
A felhasználóbarát My MP3 Splitter lehetővé teszi az MP3-as zenék vágását és szerkesztését. A program által készített új fájlnak ugyanaz lesz a hangminősége, mint az eredetinek, hiszen minőségveszteség nélkül tudja elvégezni a rábízott feladatot. Remekül használható telefonos csengőhangok létrehozására is. Az alkalmazás metaadat szerkesztési képességgel is rendelkezik.
Just Color Picker 6.0
A magyarul is tudó apró, de nagyon hasznos színfelismerő alkalmazással rendkívül egyszerű a színek azonosítása, mentése és szerkesztése. Kezelt formátumok: HTML, RGB, HEX, HSB / HSV, HSL, HWB, CMYK és Delphi.