KSH: tovább csökken a vezetékes távközlési vonalak száma

MTI Sajtóadatbank, 2004. december 3. 10:31
A harmadik negyedév nem hozott jelentős változást a távközlésben, folytatódott a vezetékes fővonalak és az ISDN-csatornák számának csökkenése - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A közlemény szerint a harmadik negyedévben a hívásszám is csökkent, az átlagos hívásidőtartam rövidülése miatt csökkent az összes telefonálással töltött percidő.

A mobiltelefon-előfizetések száma változatlanul nő, az előfizetők száma meghaladta 8,4 milliót.

A mobiltelefonokról kezdeményezett hívások darabszáma és összesített percideje is a valaha mért legnagyobb értéket érte el a KSH szerint.

Az idén a harmadik negyedévében az előzetes adatok szerint 3,6 millió vezetékes telefonvonal volt üzemben. A vezetékes fővonalak száma 32 ezerrel csökkent, ezen belül az ISDN-csatornák száma 4400-zal.

A mobil-előfizetések száma a harmadik negyedév végére 156 ezerrel, az elmúlt 12 hónapban pedig 793 ezerrel bővült, s megközelítette a 8,4 milliót. A 100 lakosra jutó mobil-előfizetések száma 81,1-ről 82,7-re emelkedett, ami 8,1 százalékponttal haladja meg a bázisidőszakét.

A vezetékes vonalakról indított hívások száma, az internethívások adataival együtt, hivatkozott időszakban 783 millió volt. A KSH elemzése alapján az elmúlt időszakhoz képest a csökkenés számottevő, ez éves szinten mintegy 8,8 százalékos visszaesést jelent.

A vezetékes hálózatban kezdeményezett hívások időtartama 2,4 milliárd perc volt, ami 10 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

A harmadik negyedévben újabb csúcsokat értek el a mobilhálózati forgalmi mutatók: 40 millióval több kezdeményezett hívással, az összes mobiltelefonálással töltött percidő is 99 millióval nőtt.

A harmadik negyedévben a vezetékes hívások hossza csökkent, a mobilhálózatokban nőtt.

A vezetékes hálózatban 3 a mobilhálózatban 1,5 percig tartott egy átlagos hívás. Az átlagosan 14,8 percig tartó internethívások nélkül a vezetékes hívások nélkül a vezetékes hívások 2,3 percig tartottak. A mobilhálózatban kezdeményezett hívások átlagosan 6 másodperccel rövidültek, de még így is közel 12 másodperccel tovább tartanak, mint az előző év azonos időszakában. A negyedév során egy előfizetőre átlagosan 235 perc beszélgetés jutott, ami 7 perccel haladja meg az eddigi legmagasabb, 2004 második negyedévében elért értéket.

A harmadik negyedévében az internetszolgáltatók száma 91 volt, egy évvel korábban 73, így a harmadik negyedévének végére az internet-előfizetések száma meghaladta a 675 ezret, ami 3,5 százalékkal volt több az előző negyedév végi és 13 százalékkal a 2003. harmadik negyedév végi értéknél. Az I-IX. hónapban az előfizetések számának 3,5 százalékos növekedési üteme jelentősen elmaradt az előző év azonos időszakában mért 11,4 százalékos növekedési ütemtől.

Az összes internet-előfizetésen belül a modemes előfizetések száma 3 százalékkal, az ISDN-vonali előfizetések száma 1,7 százalékkal, a bérelt vonali előfizetések száma 0,5 százalékkal, az egyéb előfizetések száma 5,7 százalékkal csökkent. A harmadik negyedévben 11 százalékkal nőtt az xDSL-vonali előfizetések száma, a kábeltelevíziós internet-előfizetések száma 14 százalékkal, és a vezeték nélküli előfizetések száma 7 százalékkal bővült.
Kulcsszavak: KSH vezetékes

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szerte a világban népszerű az amerikai magyar „nyomokat” bemutató applikáció

Három éve indult útjára a digitális “jenki huszár”, azaz a Hello HuGo nevű applikáció, amely felhasználóbarát módon gyűjti össze a lehető legtöbb magyar vonatkozású pontot az USA-ban, amiből eddig több, mint 1500 található az appon. A ma már nívódíjas alkalmazást több, mint tízezer ember használja az Atlanti-óceánon innen és túl, Ausztráliától, Kanadán át Indiában, Belgiumban, Franciaországban, Mexikóban, Jamaikában és még több más országban keltette föl az emberek érdeklődését.

2024. május 31. 09:55

A spanyol energiaparkokban is a Smart-Ex 03–5G okostelefon digitalizálja a kommunikációt

A Cepsa, Spanyolország egyik legnagyobb integrált energiavállalata, két energiaparkot üzemeltet Dél-Spanyolországban. Az üzemek alkalmazottai évek óta a Pepperl+Fuchs termékekre támaszkodnak, hogy kommunikáljanak egymással és dokumentálják a napi feladatokat, például a karbantartást. Az 5G bevezetése új szabványokat teremtett a rendelkezésre állás, a hálózati lefedettség és a késleltetés tekintetében, lehetőséget teremtve arra, hogy a meglévő Smart-Ex 02 készletet fokozatosan cseréljék le a Pepperl+Fuchs gyújtószikramentes Smart-Ex 03 5G okostelefonjaira.

2024. május 30. 14:11

Különleges kedvezményekkel indítja a nyarat a Samsung

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 20:27

A Xiaomi a “Red Bull Can You Make it?” kalandverseny nemzetközi partnere

A Xiaomi bejelentette, hogy a vállalat lesz az idei “Red Bull Can You Make It?” verseny globális partnere. A “Red Bull Can You Make It?” a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, mely május 28-án Berlinben ér véget. 

2024. május 24. 16:05

Öt vadonatúj okostelefonnal lép a magyar piacra a TECNO Mobile

Magyarországon öt új készülékkel debütált a világ legnagyobb mobilgyártói közé tartozó Transsion Holdings TECNO Mobile nevű okostelefon-márkája. A SPARK széria csúcsmodellje, a SPARK 20 Pro+ kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, 120 hertzes ívelt AMOLED-képernyőt 108 megapixeles hátlapi és ledes villanóval támogatott 32 megapixeles szelfikamerát tartalmaz, mégsem kerül többe bruttó százezer forintnál.

2024. május 23. 14:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52