A kínai Lenovo vásárolja meg az IBM PC-üzletágát

Kiss Ádám Zoltán, 2004. december 7. 21:46
A kínában jelenleg is PC-k gyártásával foglalkozó Lenovo veszi át a PC-kategória alapszabványait lefektető IBM ilyen irányú gyártási tevékenységét, ezzel a legendás piaci szereplő az alacsony árrés miatt kivonul a szektorból.
Sokaknak ismeretlenül hangozhat a Lenovo neve, ám valójában könnyen lehet, hogy ezt a cikket is egy Lenovo gépen nézik, mivel az üzlet lezárultával a cég lesz a világ harmadik legnagyobb PC-gyártója, ez a vállalat áll többek között a Dell, vagy a Hewlett-Packard termelése mögött. Az IBM tervei szerint egy olyan közösvállalatot alapítanak, melyben a Lenovo gyakorlatilag átvenné a termelést, ám mégis maradna az IBM-nek is saját cselekvési szabadsága, mint tulajdonosnak. Tehát többről van itt szó, mint egyszerű eladásról, vagy bérmunkáról, ám az IBM kénytelen megtenni ezt a lépést, hiszen ahogy a PC hétköznapjaink részévé vált, az árak még az új modellek esetében is drámaian zuhantak, és ezzel együtt az árrés, illetve a nyereség is csökkent. Az IBM noteszgépei többségét már ma is Kínában gyártatja, és a jövőben inkább a jelentős felkészültséget és helyismeretet megkívánó, jóval jövedelmezőbb szolgáltatásokra kíván koncentrálni. Ez jó lépésnek tűnik, mivel a Gartner felmérésre szerint 2005 végére a vállalkozások legnagyobb része éppen befejezi majd új gépek vásárlását, és mivel ez négyévenként szokott megtörténni, 2009-ig valamilyen mértékű pangás várható az IBM fő piacát jelentő üzleti világ PC-vásárlásait illetően.
Kulcsszavak: PC +céginfo IBM

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36