Az ITU első embere új technológiáról, új szolgáltatásokról

Kovács Attila, 2004. december 26. 14:00
"Ma már a távközlési piac nemcsak az emberi hang továbbításáról szól, hanem éppúgy videeók, adatok átviteléről és multimédia interakcióról, akár emberek között, akár gépek és elektronikus lapkák között" - jelentette ki Yoshio Utsumi, a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) főtitkára, a szervezet lapja, az ITU News legutóbbi, 2004. decemberi számában.
Utsumi az ITU szempontjából értékelte az évet, mutatott rá néhány fontos számadatra, illetve hívta fel a figyelmet 2005. néhány fontos eseményére.

2004. év közepére az internet használóinak száma már 699 millió volt a világon, ugyanakkor Afrikában ebből csupán 12 millióan használták a világhálót. A jelenlegi mobil és vezeték nélküli technológiák olyan alternatív hálózati infrastruktúra megteremtését ígérik, amely a hangszolgáltatásokat és a nagy sebességű internet elérést városi és vidéki területekre egyaránt elviszi, megfelelő állami távközléspolitika és szabályozási keretek között.

2004-ben Európában a fókuszban az analógról a digitális földi műsorszórásra való átállás előkészületei álltak. A digitális televízió-technológián alapuló új innovatív szolgáltatások iránti igények az egész világon megmutatkoznak és erősödnek. Utsumi szerint: a digitális műsorszórás a film- és zeneipar, valamint a kiadóvállalatok üzletmenetére egyaránt hatással lesz, miközben mindannyiunk életét és kultúráját fogja gazdagítani.

Az ITU főtitkára szerint 2005-ben az ITU két legjelentősebb rendezvényének az október 3-6. között a brazíliai Salvador da Bahaia városban tartandó ITU Telecom America kongresszus és kiállítás, illetve a november 16. és 18. között Tuniszban sorra kerülő Információs Társadalom Csúcstalálkozó (World Summit on the Information Society) ígérkezik.
Kulcsszavak: távközlés ITU

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36