Növekvő igény a számítógépes számlázás iránt
A növekedés mögött a rEVOLUTION szerint elsősorban az áll, hogy az uniós csatlakozást követően, a piaci verseny erősödését szem előtt tartva egyre kevesebb cég érzi megengedhetőnek a lassan és sokszor alig olvashatóan kitöltött, tépett szélű számlák kibocsátását vevői felé. Ehelyett előtérbe kerülnek az igényes, cégemblémával ellátott, a nyomtatóból pillanatok alatt kigördülő, jól olvasható számlák, amelyek nemcsak a cég imidzsét erősítik, hanem a program felhasználói számára is praktikus segítséget - idő és költségmegtakarítást, valamint a kimutatások révén gyors üzleti áttekintést - jelentenek.
A növekedés másik motorja a KKV szektor cégeinek egyre erősödő igénye az ügyviteli szoftverek iránt, amely mögött valójában az igen alacsony bázisérték áll. A rEVOLUTION 2004-ben készült felmérése szerint a hazai üzleti szolgáltató szektor kisvállalatainak már jelentős része, 88%-a rendelkezik számítógéppel, tehát számottevő részük már birtokában van az ügyviteli programok használatához szükséges minimális feltételeknek Ennek ellenére jelenleg még e cégek kevesebb mint fele, 43%-a rendelkezik számlázó szoftverrel.
A növekedéshez nagyban hozzájárult az év közben megjelentetett Iroda Sorozat 3.6 EU-konform változat, amely az uniós előírásoknak megfelelő számlázást, és egyben az új áfa-bevallási előírások teljesítését is biztosította. A visszajelzések szerint a vevők számára nagyon fontos volt, hogy a rEVOLUTION-től megfelelő tájékoztatást kaptak az új számlázási feltételekről. Ez alátámasztja a rEVOLUTION azon véleményét, amely szerint a KKV szektor cégeinél a szoftverellátottság jelenlegi alacsony szintje nagymértékben információhiányból fakad.
A SzámlaVarázsló szoftver sikerének hátterében az áll, hogy igen sok ügyfél váltott egyszerűbb programjáról - Számla No.1, Számla No.2 - az összetettebb, pénzügyi és kényelmi funkciókat is nyújtó SzámlaVarázsló-ra. Ez megfelel a rEVOLUTION korábbi piackutatási eredményei alapján felvázolt folyamatnak, miszerint az első számlázó szoftver beszerzése igen nagy jelentőséggel bír egy kisvállalkozás életében, mert számos esetben ez indítja el a céget a komoly - akár ERP szintű - szoftverek felé vezető úton. A rEVOLUTION reményei szerint e vállalkozások egy része később a hasonló elven építkező Iroda++, illetve a cég által is forgalmazott Microsoft Navision integrált ügyviteli, illetve vállalatirányítási rendszerekre tér majd át.
Kapcsolódó cikkek
- rEVOL Express: modulokból összeállítható dobozos ügyviteli programcsalád
- A rEVOLUTION Iroda ++ 7.1 az e-adóbevallást is támogatja
- A rEVOLUTION Iroda ++ 7.1 az e-adóbevallást is támogatja
- Microsoft Gold Certified Partner lett a rEVOLUTION
- Termelésirányítás Pályázati forrásból
- A rEVOLUTION építőipari megoldását vezette be a Narva cégcsoport
- Komoly biztonsági rések az OpenOffice-on
- Újabb Microsoft elismerés a rEVOLUTION-nek
- Tovább erősít a rEVOLUTION az ERP terén
- Sun: OpenDocument beépülőmodul Microsoft Office-hoz
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.