Az Európai Unió támogatásával informatikai fejlesztés indul Kecskeméten
mondta a miniszter.
Kovács Kálmán hangoztatta, hogy a fejlesztések után a vállalkozások, a magánszemélyek és az önkormányzati képviselők is jobb helyzetbe kerülnek, mert azonnal hozzá tudnak jutni a legfrissebb információkhoz.
"Az Európai Unió jelentős mértékű támogatásának köszönhetően Kecskemét és vonzáskörzete megkezdi a legmodernebb közigazgatás kiépítését" - tette hozzá a miniszter.
Szólt arról, hogy 2005. áprilisig 900 települést érintő, 900 informatikai projekt indul be Magyarországon.
Szécsi Gábor polgármester beszámolt arról, hogy a kecskeméti program ebben az évben indul és 2008-ra fejeződik be.
Ismertetése szerint több nagy területen lesz alapvető fejlesztés: megvalósul a polgármesteri hivatalon belül működő elektronikus közigazgatás és a digitalizált ügyiratkezelés, az
önkormányzati gazdálkodás modernizálása is megtörténik, a képviselők a laptopjukra fogják kapni az előterjesztéseket és a kapcsolattartás is a számítógépen keresztül történik majd.
"A fejlesztés legfontosabb része, egy ügyintézési portál kialakítása, mely azt jelenti, hogy időtől és helytől függetlenül intézhetik a kecskemétiek a polgármesteri hivatalnál ügyeiket, ha
számítógéppel és internet-hozzáféréssel rendelkeznek" - mondta Szécsi Gábor.
Kapcsolódó cikkek
- A kartellügyek közel kétmilliárdot hoztak az EU-nak
- Az EU a YouTube-on keresztül informál
- Megjelent az EU rendelete a roamingról
- A magyar EP-képviselő szerint a roaming-díjcsökkentéssel minden fogyasztó jól jár
- Bevezetik az elektronikus kiviteli vámeljárást július 1-jén
- Június 30-án hatályba lép az uniós roamingrendelet
- Magyar IT-piac: 4,6 milliárd dolláros EU-többletforrás
- EU: 3 milliárd eurós program a nanoelektronikára
- Szabad a mobilozás az európai légtérben
- A régi mobilok felhalmozása hátráltatja az EU akku-újrahasznosítási programját
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.