Kisebb létszámleépítés a T-Mobile-nál

MTI Sajtóadatbank, 2005. március 9. 09:10
A tervezett 1200 helyett várhatóan csak 550 munkahelyet szűntetnek meg a német T-Mobile mobilszolgáltatónál - közölték kedden a cégnél. A ver.di szakszervezeti szövetség és a vállalat vezetése abban is megegyezett, hogy 2007 végéig nem lesz további leépítés.
A T-Mobile január közepén jelentette be, hogy Németországban 1200 fővel, egész Európát tekintve 2200 fővel csökkentik a foglalkoztatottak számát a költségcsökkentés jegyében. A T-Mobile takarékossági programja 2006 végéig évi 1 milliárd eurót készül lefaragni, elsősorban a leépítések, illetve a mobiltelefon-kedvezmények átalakítása révén. Tavaly a T-Mobile előnye lemorzsolódott vetélytársaihoz képest a német mobilszolgáltatási piacon: 27,5 millió előfizetőjével változatlanul a legnagyobb szolgáltató, de előfizető számának 1,1 milliós gyarapodásával elmarad versenytársaitól.


Kulcsszavak: +céginfo T-Mobil

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Kihirdették a Randstad Award 2024 employer branding díj győzteseit

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 15:07

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

The Tower 300: Az örökség folytatódik

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 11:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36