Európa lakossági bankjainak harmada nem képes stratégiai céljainak elérésére

forrás Prim Online, 2005. március 23. 14:00
AZ EFMA, a Mannheimi Egyetem és az SAP által Európa, a Közel-Kelet és Afrika 21 országának 42 lakossági bankjára készített tanulmány szerint a nagyobb európai lakossági bankok több mint egyharmada nem képes stratégiai ígéreteinek teljesítésére jelenlegi informatikai rendszerük gyengesége miatt.
Az Európai Pénzügyi Menedzsment és Marketing Szövetség (EFMA), a Mannheimi Egyetem és az SAP AG által készített tanulmány közép- és felsővezetők körében végzett, a vállalatok alapvető banki képességeinek aktuális állapotát az elkövetkező három évre szóló várakozásokkal összehasonlító önértékelési felméréseken alapul. A március 22-23-án Párizsban rendezett 27. EFMA Kongresszus kapcsán megjelentetett tanulmány a következő megállapításokat teszi:

Az informatikai rendszerek létfontosságúak a versenyképesség szempontjából. Meglepő módon a felmérésben szereplő bankok egyharmada nem képes stratégiai céljai elérésére jelenlegi informatikai rendszereik gyengesége miatt. Ugyanakkor a következő három évben informatikai rendszereik fejlesztését tervezik a stratégiai versenyelőny megszerzése érdekében.

A növekedési stratégia hasznot eredményez. A felmérésben szereplő bankok közel 90%-a a bevétel-növelési stratégiákat részesíti előnyben a költségcsökkentés helyett. A kezdeményezések között első helyen szerepel a keresztértékesítés és új ügyfelek szerzése.

Nagyobb üzleti intelligencia befolyással van az ügyfélkezelés sikerére.
Továbbra is az ügyféladatok tervezése, rendelkezésre állása és elemzése jelenti a legnagyobb kihívást, míg az üzleti információszerzés és ellenőrzés négyszeres növekedést jelentenek a bank jelenlegi és elvárt képességei között.

A bankok gyorsítani akarják a reakcióidejüket.
A bankok a megfelelő ügyfél megfelelő időben történő megkeresésére fognak összpontosítani, az automatizálás segítségével pedig jelentős előrelépéseket terveznek a működés területén.

A lakossági bankokról szóló, 2003-ban készült első tanulmány hatására az EFMA csatlakozott a Mannheimi Egyetem és az SAP legújabb kezdeményezéséhez, melynek célja az iparági kihívások, trendek és követelmények azonosítása.

„Nagyon tetszik nekem ebben a tanulmányban, hogy a bankárokat kérdeztük meg arról, hogy mennyire tudják betartani ígéreteiket. Őszintén szólva, az eredmény nem túl bíztató" - nyilatkozta Karel De Boeck, a Fortis Bank vezérigazgatója, és az EFMA igazgatótanácsának elnöke. „A jelentés szerint az ügyfélközpontú működés elérése nem csupán elhatározás kérdése, és felveti a kérdést: Mit jelent az „ügyfélbank” kifejezés a bank képességei szempontjából?"
„Erőik és szakértelmük egyesítésével az SAP és az EFMA nagy horderejű tanulmányt készítettek, mely betekintést enged a lakossági bankszektor jelenlegi és jövőbeli állapotába" nyilatkozta Richard Lowrie, az SAP AG bankstratégiai üzletágának igazgatója. "Ennek segítségével az SAP jobban megértheti, hogy miként segítheti a bankokat a jelenlegi képességeik és stratégiai céljaik között álló akadályok legyőzésében. Az információk az SAP banki megoldások következő generációjának további újításaiban jelennek majd meg."

Kulcsszavak: bankszolg bank SAP

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36