Magyarországi képviseletet nyitott az SPSS Inc.

MTI Sajtóadatbank, 2005. április 13. 08:45
Önálló magyarországi képviselet nyitott a világ vezető statisztikai szoftver szállítója, az amerikai SPSS Inc. - jelentette be Martin Young, az SPSS közép-kelet-európai régiójának vezetője keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.
A magyarországi képviselet megnyitásától a következő 18 hónapban szoftver-értékesítésből, illetve a kapcsolódó szolgáltatásokból - elsősorban oktatásból és tréningek szervezéséből, konzultációs tevékenységből - mintegy 500 ezer dolláros bevételt várnak. A cég a kelet-közép-európai térség többi országában már markánsabban van jelen, például a csehországi cégük árbevétele évi 1 millió dollár körüli - mondta a régió-vezető.

A magyarországi képviseletet ellátó SPSS Hungary Kft.-t 2004 augusztusában négy magán személy alapította 3 millió forintos törzstőkével - mondta Lippert Krisztián, az SPSS Hungary Kft. ügyvezetője. A kft. pályázaton nyerte el az SPSS képviseleti jogát, a pályázaton indult az amerikai cég eddig három viszonteladója is.

A SPSS Hungary 14 éve van jelen Magyarországon, elsősorban pénzintézetek - közülük a legnagyobb az OTP Bank -, telekommunikációs cégek - legnagyobb partnerük a T-Mobil -, valamint egyetemek, akadémiai intézmények, piackutató cégek tartoznak ügyfeleik közé. A három korábbi disztribútor az elmúlt 14 év alatt több ezer szoftverüket értékesítette Magyarországon.

Kulcsszavak: +céginfo SPSS SPSS-hu

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Okoseszközök széles skálájával bővült a Huawei termékportfóliója

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 15:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36