Piacra dobta az első Wimax chipet az Intel
Milkovits Gábor, 2005. április 18. 20:15
A világ vezető chipgyártója bejelentette, hogy forgalomba hozta a nagy
területen vezeték nélküli szélessávú hálózati kapcsolatot kínáló Wimax
eszközökhöz kifejlesztett első, „Rosedale” kódnevű lapkát.
A kábeles vagy DSL modemekhez hasonló eszközökbe beépítésre kerülő Intel chip ára 45 dollár körül lesz. A lapkát tartalmazó hálózati eszközök az olyan gyártóktól, mint például a német Siemens, vagy a kínai Huawei szintén hamarosan bemutatásra kerülnek. Ezek ára először 300-500 dollár között fog mozogni, ami meglehetősen magas, így hátráltathatja a technológia gyors és széleskörű elterjedését. Scott Richardson, az Intel illetékese elmondta, hogy a készülékgyártókkal együtt mindent megtesznek azért, hogy az árakat rövid időn belül 200 dollár alá szorítsák. Az új készülékek megjelenésével párhuzamosan az Intel tovább folytatja a Wimax technológia kiterjedt tesztelését, rövidesen közel 18 helyszínen világszerte, olyan nagy távközlési cégekkel együttműködve, mint például Nagy-Britanniában a British Telecom és a Group Plc.
A Wimax előnye a többi szélessávú vezeték nélküli hálózati technológiával szemben a nagy lefedettség, vagyis az, hogy segítségével teljes nagyvárosok területén biztosítható a mobil hozzáférés. Az Intel szerint éppen ezért komoly lehetőségek rejlenek benne az olyan területeken, például a fejlődő régiókban, ahol a vezetékes hálózatok hiányosak, vagy egyáltalán nincsenek kiépítve. A Wimax sikere ugyanakkor egyáltalán nem tűnik 100%-ig biztosítottnak, mivel komoly konkurenciát jelenthet számára az olcsóbb és rugalmasabb WiFi, illetve a mobiltelefonos hálózatokon biztosított szélessávú hozzáférés. Az Intel egyébként más cégekkel együtt egy mobiltelefonos Wimax szabvány elfogadtatásán is dolgozik. A technológia sikere jól jöhet a cégnek, mert felfuttathatja a processzoraival felszerelt noteszgépek eladásait, éppúgy, ahogyan ez a WiFi és az azt támogató Centrino-platform esetében történt.

Kapcsolódó cikkek
- Az Intel felfedte a Larrabee teraflop processzor néhány részletét
- Egymillió eladott négymagos Intel CPU
- Új belépőszintű processzorok az Inteltől
- Intel 2 TFLOPS teljesítményű processzor
- Nem lesz 45 nm-es Itanium
- Az Intel 50%-kal csökkenti a négymagos CPU-k árát
- A Silverthorne a legjelentősebb termék a Pentium bevezetése óta
- Intel Core 2 Extreme processzorok laptopokba még idén ősszel
- Ólommentes processzorokat ígér az Intel
- Jönnek a 65nm-es nagy teljesítményű szerver CPU-k
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
2024. május 17. 19:28
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59