Piacot épít a magyar infokommunikációs szektor Moszkvában

forrás Prim Online, 2005. május 9. 17:05
2005. május 10-én nyílik meg a Magyarország az EU-ban – Oroszország hagyományos partnere című nemzeti kiállítás Moszkvában csaknem nyolcvan magyar cég részvételével. A kiállításon hangsúlyosan képviselteti magát a magyar infokommunikációs szektor, amely az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) által támogatott közös standon jelenik meg. A kiállítás területén az IHM üzleti fórumot is szervez Dr. Csepeli György, az IHM politikai államtitkára, az infokommunikációs ágazatot képviselő magyar cégek, és közel 50 orosz vállalat részvételével az iparág oroszországi pozícióinak erősítése és új üzleti lehetőségek megteremtése érdekében.
A magyar-orosz kapcsolatrendszerbe az informatikai és hírközlési ágazat aktívan kapcsolódott be, amelynek köszönhetően intenzív ágazati együttműködés alakult ki a két ország között. A tudásalapú, technológiaorientált területeknek szentelt kiemelt orosz figyelmet jelzi többek között az a tény is, hogy a kormányközi gazdasági vegyesbizottság élén orosz részről az informatikáért és hírközlésért felelős miniszter áll.

Az IHM lehetőséget kíván teremteni az ágazat magyar gazdasági szereplőinek külpiaci pozícióik erősítésére és új üzleti lehetőségek megteremtésére. Ennek érdekében a minisztérium támogatásával a Graphisoft Rt., a Kürt Rt., a Megatrend 2000 Rt., a Synergon Informatika Rt., a Tigra Kft., a VisData Kft. és a Vírusbuster Kft. közös standon képviseli a magyar infokommunikációs ágazatot a Magyarország az EU-ban – Oroszország hagyományos partnere című nemzeti kiállításon, Moszkvában. A vállalati szintű kapcsolatok élénkítése érdekében az IHM — az orosz társminisztérium és az orosz szakmai szövetség együttműködésével — Magyar-orosz ICT Fórumot is szervez a kiállításon, amelyen előadást tart Dr. Csepeli György, az IHM politikai államtitkára is.

Kulcsszavak: EU IHM kiállítás trend

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55