Az S&P negatívra rontotta a British Telecom kilátását
A Standard and Poor's azzal indokolta a kilátás rontását, hogy a BT - a 2004-2005-ös pénzügyi évéről tett eredményjelentésével együtt - bejelentette gazdálkodási politikájának iránymódosulását is. Ennek fő eleme az, hogy a cég már nem törekszik a március 31-ei állapot szerinti 7,8 milliárd font nettó adósság 7 milliárd fontra mérséklésére a következő pénzügyi évben, ehelyett az osztalékot az egy részvényre számított alapszintű eredmény 66 százalékára emeli 2007-2008-ra a 2004-2005-ös 57 százalékról.
Jóllehet ezek a módosítások szerény mértékűek, a BT pénzügyi kockázati profilját azonban a továbbiakban nem lehet már egyértelműen javulónak tekinteni - áll a Standard & Poor's jelentésében.
A British Telecom mindazonáltal komoly adósságcsökkentést hajtott végre az évtized eleje óta, amikor még 28 milliárd font közelében volt bruttó adóssága; ez most 12,6 milliárd font.
A súlyos adósság jelentős részét a BT a harmadik generációs mobiltelefon-engedélyek megvásárlásával halmozta fel. A British Telecom 2000-ben 9 milliárd fontot költött a 3G-koncessziók megszerzésére odahaza és Németországban, és ez a piac - jóllehet a szolgáltatás beindult - továbbra is csekély. A BT időközben le is választotta mobiltelefon-részlegét, a BT Wirelesst, amely ezen a néven meg is szűnt.
A Standard & Poor's már a múlt hónapban Londonban kiadott negyedéves európai szektorjelentésében azt írta, hogy valószínűleg véget ért az európai távközlési szektor befektetési besorolású cégeinek két és fél éve tartó adósminőségi javulása, amelynek utolsó nagy mozzanata jó eséllyel a France Télécom, valamint Deutsche Telekom - és vele a Matáv (azóta Magyar Telekom) - idei első negyedévi felminősítése volt.
A cég március 3-án emelte vissza befektetői szintre a Deutsche Telekomot, és vele együtt a német szolgáltató magyarországi stratégiai befektetését, a Matávot, a spekulatív elemeket is tartalmazó közepes befektetői "BBB plusz"-ról egyaránt "A mínusz"-ra. A felminősítést az S&P akkor azzal indokolta, hogy a Deutsche Telekom nettó adóssága tavaly az előző évi 46,6 milliárd euróról 35,2 milliárd euróra csökkent. Ezzel a DT elégséges mértékben javította adósságrátáit, és megfelelően erős szabadkészpénz-képzési teljesítményt nyújtott ahhoz, hogy a most megadott "A mínusz" szintre emelkedjen osztályzata az akkori indoklás szerint.
A márciusi felminősítéshez fűzött elemzés szerint ugyanakkor a Deutsche Telekom adósságcsökkentési folyamata is jó eséllyel megtorpan az idén, a 2,6 milliárd eurósra tervezett osztalékfizetés és a T-Online kisebbségi részvényeseinek kivásárlása miatt.
Kapcsolódó cikkek
- Mobil vagy egymillió font?
- Regionális központot nyit Debrecenben a BT
- Lehetőség vagy kényszer? - Interjú Szűcs Zoltánnal, az AAM vezérigazgatójával
- Megvehetik az Avayát - új kommunikációs menedzser változat
- Jó évet zárt a British Telecom
- Ericsson: három lábon állás a stratégia
- Elektronika - a japán cégek szépen növelték profitjukat
- A VoIP-szolgáltatások jelentik a legfőbb veszélyt
- Nyáron indul a negyedik cseh mobilszolgáltató, az U:fon
- Motorola - az idén kissé nőhet mobiltelefon piac
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
A kezdő mérnökök nettó 650 ezerért indulnának a pályán
A tavalyi évhez képest emelkedett a fiatal pályakezdők bérigénye az autopro.hu járműipari szakportál és a Trenkwalder Recruitment Kft. közös felmérése szerint.
A szerverek világában folyamatos a fejlődés
Egyáltalán nem meglepő, hogy a technológiai innovációkban bővelkedő szerverpiacon állandóak a változások, hiszen a cél mindig az, hogy újra és újra túl tudják teljesíteni a régebbi verziókat, valamint ki tudják elégíteni az újabb igényeket, elvárásokat.
Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?
A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.