Szabadulás a hagyományos üzleti kötöttségektől
A GSMszolgáltatók korábban csak noteszgépekre vagy intelligens telefonokra tudtak adatszolgáltatásokat telepíteni, de ezek nem voltak rögtön elérhetők. A GSM-adatátviteli csomaggal a Compaq megalkotta a szakma első totális megoldását az univerzális számítástechnika és vezeték nélküli adatátvitel érdekében, és lehetővé tette a távközlési szolgáltatók számára, hogy a szolgáltatásokat áttöltsék az ügyfelek meglévő mobiltelefonjaira. A felkínált alkalmazáscsomag segítségével a felhasználók azonnal elérhetik az internetet, emailezhetnek, böngészhetnek a weben és a WAPoldalakon, faxokat, SMS üzeneteket küldhetnek és fogadhatnak, valamint címadatokat cserélhetnek a telefon memóriájával.
A Compaq a "Compaq Advantage" nevű értéknövelt szolgáltatáscsomagot is bejelentette az Aero-felhasználók számára, amelynek lényege, hogy a GSMhálózaton vagy asztali PCn keresztül értéknövelt szolgáltatásokat és információkat továbbítanak egyenesen a tenyérnyi méretű Aero PCre. A tartalmat kifejezetten úgy alakították ki, hogy elférjen az Aero kisebb kijelzőjén, és a jobb sávszélesség-adottságokkal rendelkező közönséges PCkkel, sőt WAP alapú tartalom fogadására képes intelligens telefonokkal is gyorsabbá váljon az információk letöltése. Az Aeróba beépített Microsoft Mobile Channels olvasó segítségével a felhasználók megjeleníthetik és végiggörgethetik a web alapú információkat. A felhasználók egyszerűen letöltik a tartalmat PCikre, és a két eszköz szinkronizálásával az információk átvihetők és megtekinthetők az Aerón.
A Compaq egy portálsiteot is beindított (aero.emea.compaq.com), amelyen a felhasználók egyenesen a GSMhálózatról érhetik el és tölthetik le az információkat az Aeróra. Az elkövetkező hónapokban a Compaq tovább kívánja bővíteni a WAPkompatíbilis intelligens telefonokról és az Aeróról egyaránt elérhető WAPtartalmat.
Kapcsolódó cikkek
- NHH - térkép a szándékolatlan mobil roamingról
- Éjszakára leáll a mobilszolgáltatás Afganisztánban
- 11 millió mobil-előfizető
- 8 terabit/s-os adatátviteli technológia az IBM-től
- Az osztrákok többsége nem tudja elképzelni életét mobil nélkül
- 16%-os bővülés a mobilpiacon 2007-ben
- Bemutatta a 3G utódját a Nokia Siemens
- Többszabványos rádió bázisállomások az Ericssontól
- Egyesíti HSDPA hálózatait a brit T-Mobile és a 3 UK
- Négyszeresére nő a FireWire sebessége
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
A felújított mobilokat érintő legfontosabb nemzetközi és hazai trendek
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.