T-Mobile - 30 milliárd forint a 3G hálózatra az idén

MTI Sajtóadatbank, 2005. június 1. 09:12
A T-Mobile Magyarország Távközlési Rt. az idén 30 milliárd forintot költ a harmadik generációs mobilhálózat (3G-UMTS) fejlesztésére, s júniustól a fővárosban megkezdi a hálózat zárt körű tesztelését.
Sugár András, a társaság vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, hogy reményeik szerint a 3G hálózat még 2020-ban is versenyképes lesz azért, mert az eddigieknél hatékonyabb hang- és adatávitelt tesz lehetővé. Hozzátette: az idei 30 milliárd forintba beleértendő az a 17 milliárd forint is, amit licencdíjként kell kifizetniük. A 3G szolgáltatás kereskedelmi bevezetését a társaság karácsony körül tervezi, de ennél pontosabban nem jelölték meg az időpontot.

A T-Mobile-nak a hálózatot az Ericsson szállítja, s jelenleg másodpercenként 384 kilobites adatátviteli sebesség érhető el rajta. A cég tervei szerint az év végére ez 1 megabitre nő.

Sugár András kifejtette: a 3G hálózat megtérülési ideje jóval hosszabb lesz, mint például a 2G-é, de a T-Mobile elég erős ahhoz, hogy ezt az időt kivárja, illetve finanszírozni tudja. Aláhúzta: a felhasználók átlagosan 3 évente cserélik készüléküket, s így várhatóan 2008-2010-ben az ügyfelek 80 százalékának már 3G-s adatátvitelre is alkalmas mobilja lesz.

A vezérigazgató elmondta: jelenleg Budapest egy részén működik a 3G-s hálózat, aminek terjedelmét folyamatosan növelik. Kifejtette: technológiai szempontból a jelenleginél gyorsabb ütemben is tudnának haladni az építéssel, ám a lakóközösségekkel való antenna-elhelyezési egyeztetések elhúzódása lassítja a folyamatot.
Kulcsszavak: UMTS mobilszolg T-mobile-hu

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Szegedi IT-startupból nemzetközi siker

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 18:27

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36