GVH: nyolcmilliós bírság a Magyar Telekomnak

Kovács Attila, 2005. július 15. 12:35
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. július 14-én tartott tárgyalásán megállapította, hogy a Magyar Telekom Rt. (korábban Matáv) a 2005. január 25-től április 30-ig tartott reklámkampányában a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított „Teleperc” elnevezésű díjcsomagjának reklámozása során.
A Versenytanács kötelezte a vállalkozást 8 millió forint bírság megfizetésére. Magyar Telekom egyes reklámjai 2005. január 25. és március 31. között arról tájékoztatták a fogyasztókat, hogy a „Teleperc” díjcsomag díjai a legkedvezőbbek a piacon, miközben ez az állítás nem felelt meg a valóságnak, mert más vállalkozások egyes díjcsomagjai esetében alacsonyabbak voltak a díjak.

A Versenytanács azt is megállapította, hogy a Magyar Telekom Rt. 2005. január 25. és április 30. között jogsértő módon alkalmazott összehasonlító reklámot a „Teleperc” elnevezésű díjcsomag és az Invitel Távközlési Szolgáltató Rt. kínálatának összevetésekor. A hirdetésekben a társaság mellőzte annak figyelembe vételét, hogy nem azonos módon (perc-, illetve másodperc alapon) történik a számlázás, és egyes esetekben a versenytárs díjai kedvezőbbek voltak.
Kulcsszavak: jog GVH Magyar Telekom

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36