Több mint harmadával nőtt a China Mobile nyeresége

MTI Sajtóadatbank, 2005. augusztus 11. 10:11
Az állami kézben levő kínai China Mobile - előfizetői számát tekintve a világ legnagyobb mobilcége - a vártnál jobb, 35,5 százalékos emelkedést jelentett nyereségében a második negyedről: adózott eredménye 12,79 milliárd jüan (1,58 milliárd dollár) lett, az egy évvel korábbi 9,44 milliárd jüan után. Az elemzők 11,65 milliárd jüan adózott eredményt vártak.
A cég egy előfizetőre jutó bevétele az idei első félév átlagában havonta 90 jüan volt, kevesebb mint a tavalyi első félév 93 jüanos átlaga, de megegyező a tavalyi második negyedben mért átlaggal. Az első félév egészében a cég adózott eredménye 24,04 milliárd jüanra nőtt az egy évvel korábbi 18,83 milliárd jüanhoz képest.

A China Mobile pénzforgalmi többletének (EBITDA) kulcsa 55,37 százalékra nőtt a negyedben - ezzel a világ mobilszolgáltatói között az élmezőnyben helyezkedik el - az első negyedben mért 54 százalékról.

A China Mobile júniusban az új mobilelfizetők 71,5 százalékát szerezte meg, az egy évvel korábbi 60,8 százalék helyett. Az idei első félév egészében a cég előfizetőinek száma 19,5 millióval, 223,8 millióra emelkedett. Kínában a mobiltelefon elterjedtsége 30 százalékos, az új ügyfelekért nehezedik a küzdelem.

Fő versenytársának, a China Unicomnak az első félév végén - 8,45 milliós növekedéssel - csak" 120,5 millió előfizetője volt.

Kulcsszavak: +céginfo China Mobile

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36